2p
Horvátországban a mostani hétvége az egész turistaszezon legforgalmasabbjai közé tartozik.

A Horvát Autóklub (HAK) és a horvát belügyminisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a hétvégén nagy forgalmat várnak a szakértők a közutakon, a határátkelőkön, a kompállomásokon és a kikötőkben, valamint a fontos turistacélpontoknak számító tengerparti városok környékén.

Pénteken kora délutántól erős forgalomra kell számítani minden, tenger felé vezető útvonalon, valamint az A3-as autópályán keleti irányban. Szombaton már kora reggeltől torlódások valószínűek az A4-es autópálya Letenye és Zágráb közötti szakaszán, az A3-as zágrábi elkerülő szakaszán, valamint a tenger felé vezető A1-es (Zágráb-Split-Ploce) és A6-os (Zágráb-Rijeka) autópályán. A Sveta Helena (A4) és a Lucko (A1) fizetőkapunál a tenger felé 5 és 17 óra között várható dugó. A szárazföld belseje felé tartók 10 és 18 óra között számíthatnak torlódásokra az autópályákon és az említett fizetőkapuknál.

Hosszabb várakozás várható a Stinica, Prizna, Brestova i Valbiska kompállomásoknál, valamint a zadari és a spliti kikötőkben. A nyári menetrend szerint közlekedő kompokat szükség esetén további járatokkal egészítik ki.

Vasárnap dugókra kell számítaniuk a Magyarországra hazautazóknak is. A forgalom szombaton és vasárnap 10 és 20 óra között a tenger felől a szárazföld belseje felé várhatóan minden útvonalon sűrű lesz, főleg a Lucko fizetőkapunál, továbbá a Krk-sziget hídjánál és az A4-esen Zágráb-Letenye irányába. A Lucko fizetőkapu helyett a Demerje fizetőkapu használatát javasolják.

Brutális dugók

A gyorsabb átjutást segíti a fizetőkapukon az útdíj elektronikus fizetése (ENC). Ehhez egy speciális díjfizető készüléket szükséges beszerezni, amelyet az interneten keresztül Magyarországról is meg lehet rendelni. A fizetőkapuk előtt táblák mutatják, hogy mely sávokat lehet kizárólag így igénybe venni.

A Horvát Autóklub csak abban az esetben javasolja az utazást, ha az elkerülhetetlen. Ha mégis szükséges, akkor azt tanácsolják az autósoknak, hogy szombat este induljanak el, és elegendő üzemanyaggal, vízzel, étellel készüljenek fel az esetlegesen kialakuló, akár 50 kilométeres dugókra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Van egy jó hírünk Magyar Péternek
Kollár Dóra | 2024. március 28. 19:11
Olvasóink véleményére voltunk kíváncsiak, tudni akartuk, hogy önök hogyan értékelik a hangfelvételt. Itt az eredmény!
Közérdekű Felszívódott Varga Judit és Novák Katalin, csúcsra ért Orbán Viktor felesége
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:01
Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.  
Közérdekű Bepöccent Magyar Péter: erről nem beszélt Varga Judit
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 14:51
Neki is feltűnt néhány fura egybeesés.
Közérdekű Magyar Péter szerint gusztustalan leszámolás, amit vele és Varga Judittal művelnek
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:04
Együtt tartja áldozhatnak magát volt feleségével.
Közérdekű Szavazzon! Magyar Péter csalódást, vagy örömöt okozott inkább?
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:49
Magyar Péter lázban tartja a közvéleményt. Mi most arra vagyunk kíváncsiak, hogy ön mit gondol!
Közérdekű Képgaléria: Magyar Péter megint az utcákra hívta az embereket, és ez csak a kezdet
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 09:26
Néhány óra alatt is észrevehető tömeget tudott mozgósítani. 
Közérdekű Magyar Péter nem hagyja, hogy eltussolják az elmúlt 30 év legnagyobb politikai botrányát
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 19:07
Kedd reggeli meghallgatása, valamint a nyilvánosságra hozott hangfelvétel után este 18 órára a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé hívta a követőit.
Közérdekű A főügyészség szerint fizikai képtelenség iratok eltüntetése, átírása
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 16:16
Magyar Péter kedd reggel nyilvánosságra hozott hangfelvétele után a Központi Nyomozó Főügyészség reagált a felvételen elhangzottakra. 
Közérdekű Kőkeményen betett a kormánypártok támogatottságának a kegyelmi botrány
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 15:51
A kegyelmi botrány, illetve az elmúlt hónap egyéb, jelentős belpolitikai eseményei március elejére jelentősebb arányú felnőtt politikai gondolkodását mozgatták meg – ez derül ki az IDEA Intézet 2024 március elején, tehát még Magyar Péter mozgalmának alapítása előtt elvégzett felméréséből. Az utóbbi években szinte megszokottá vált, hogy a pártoktól eltávolodó szavazók jellemzően a bizonytalanok táborát növelték, 2024 márciusában ez hosszú idő után nem így volt. Az „egyéb” (a kérdőív szavazólapján nem szereplő kisebb, vagy még nem is létező) pártokra szavazók aránya a korábbiakban szokatlan módon, legalább 100-150 ezer fővel növekedett. 
Közérdekű A nap képe: így figyelt ma Magyar Péterre Magyarország
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 14:27
Magyar Péter a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen volt ma délelőtt meghallgatáson. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG