4p
Kedden este visszatértek a Trojka képviselői Görögországba, hogy áttekintsék a görögöknek nyújtott pénzügyi segítségért cserébe előírt reformok állapotát. Azok pedig igencsak döcögnek, rengeteg a vitás kérdés, a menekültválság sem könnyíti meg a helyzetet. Félő, hogy a nyáron ismét kiújul a „görög válság”, a Grexittől való félelem.
Fotó: MTI/AP/Pétrosz Karadjiász

Görögország hitelezői kedden este megérkeztek Athénba, hogy áttekintsék az országnak adott segélyprogram feltételeinek végrehajtását – számolt be róla a GreekReporter.com. Az Európai Bizottság, az Európai Stabilitási Program, az EKB és az IMF képviselői szerdán megkezdték a tárgyalásokat a kormánnyal, a várakozások szerint április végéig-május elejéig tartanak majd az egyeztetések. Pierre Moscovici EU-biztos szerint pedig május 1-ig meg kellene egyezni.

Problémák bőven vannak, a 2016-os költségvetésben például 1,8 milliárd eurós lyuk tátong, a 2018-ra elvárt 3,5 százalékos elsődleges (azaz adósságtörlesztés előtti) költségvetési többlet megvalósításának módjáról sem érkezett még javaslat görög részről.

Kétféle csoda történhet

De problémás kérdés a nyugdíjak sorsa, adózási kérdések, a görög kisvállalkozók bedőlt hiteleinek kezelése, a statisztikai hivatal betöltetlen vezetői posztja és még több másik. A megegyezés feltétele lenne annak, hogy Görögország adósságainak csökkentéséről is megindulhassanak a tárgyalások.

Márpedig a Wall Street Journal cikke azt írja, az IMF szerint kétféle módja lehet annak, hogy Görögország helyzete rendeződhessen. Az egyik, hogy további megszorításokra, legfőképpen nyugdíj-csökkentésre kerüljön sor. A másik, hogy az adósság jelentős részét elengedik a hitelezők. Az elsőt nyilván a belpolitikai következményektől tartva a görög kormány nem akarja, az utóbbit a hitelezők.

Jöhet az új Grexit-pánik

Ráadásul az európai hitelezők és az IMF sem értenek egyet abban, mit is kérjenek a görögökről. Az IMF például 2018-ra 4,5 százalékos költségvetési többletet várna el, a többiek csak 2,5-3,0 százalékot. A különbség nyolcmilliárd eurónyi megszorítás, ami csúnyán felkavarná a görög társadalmat. Alexisz Ciprasz elnök parlamenti többsége így is nagyon törékeny, pár képviselőn múlik.

Ha nem sikerülne megegyezésre jutni, akkor a júliusban esedékes 3,5 milliárd eurós törlesztést Görögország nem fogja tudni visszafizetni, és a „Grexit-pánik” ismét visszatér – írják.

A menekülthelyzet javulni fog?

A menekülthelyzet természetesen cseppet sem könnyíti meg az ország helyzetét, az országon korábban átáramló százezrek, a jelenleg pedig ott rekedt tízezrek sok pénzébe kerülnek a görögöknek. A hétfői EU-Törökország csúcson azonban 700 millió eurós segélyt helyeztek kilátásba az országnak a menekültek ellátására, végleges döntés erről a hónap közepén várható.

Az ott körvonalazódó megoldás, amely szerint a törökök visszaveszik a menekülteket, valamint a balkáni határok fokozatos lezárása szintén abba az irányba hatnak, hogy a helyzet legalábbis normalizálódjon a görögök számára.

Nem ijesztették el őket

De a siker még nem borítékolható: az Ekathimerini.com jelentése szerint például az eheti megállapodások az EU és Törökország között egyelőre nem hoztak változást a menekülthelyzetben, nem ijesztik el a migránsokat. Szerdán is tucatjával fogták ki a menekülteket a tengerből a parti őrség hajói.

Idéznek olyan helyi szállodást, aki a görög tengerparton menekülteknek is ad szállást, és aki szerint akármennyit is fizetnek a török hatóságoknak, a szíriaiak csak egyre jönni és jönni fognak. Már csak azért sem, mert nincs más élhető hely, ahol maradhatnának és biztonságban lennének, és rokonaik, barátaik már Európában vannak, akikhez csatlakozni szeretnének.

Az elmúlt egy hónap legjobb befektetése lehetett a görög tőzsde

A görög tőzsdei árfolyamok talán a kedvező menekültügyi fejleményeket is árazták, amikor az utóbbi 50 hónap leghosszabb emelkedő periódusát élték át. Kedden az Ekathimerini.com szerint 2012 januárja óta nem látott hosszúságú, kilenc napon keresztül megszakítás nélkül emelkedő periódust zárt a görög tőzsde, ez idő alatt 18,85 százalékkal ment fel az index. (Szerdán korrekció látható, két százalékos az esés.)

Igaz, a mutató ezzel is csak a január közepi szintre mászott vissza, előzőleg, februárban ugyanis csúnyán beesett az Athex index. Nagyjából azzal egy időben, hogy a hitelezők követei február 9-én egyszer már ideiglenesen elutaztak Athénból, meglehetősen dolguk végezetlenül. Az akkori mélyponthoz képest, egy hónap alatt több mint 27 százalékkal ment fel az index. Az indexet egyébként főleg a bankok mozgatják, vagy inkább rángatják, az Alpha Bank részvénye például volt az idén egy euró alatt is, kedden pedig 1,8 euróig drágult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG