1p
Sajtóértesülés szerint rendkívüli ülést tart holnap az MNB Monetáris Tanácsa, utána nyolc nagybank vezetőivel egyeztetnek. Szakértők szerint valószínűleg meglesznek az első "unortodox" bejelentések, valószínűleg a kötvénypiacokon aktivizálódhat a jegybank.

Rendkívüli ülésre készül csütörtökön az MNB Monetáris Tanácsa - tudta meg a Világgazdaság. A lap arról is értesült, hogy a jegybanki döntéshozók az esemény után sajtótájékoztatón fontos bejelentést tesznek, aztán 8, Magyarországon aktív nagybank vezetőivel találkoznak. Matolcsy György jelenleg Bécsben tárgyal ottani kollégáival a gazdaságélénkítési eszközökről és tapasztalatokról.

Az elmúlt hetek, hónapok nyilatkozatai alapján szinte minden elképzelhető, ugyanakkor a legnagyobb valószínűséggel azt jelentik be, hogy a jegybank vagy az állampapírok, vagy a vállalati kötvények piacán aktivizálja magát. Állampapírt kizárólag a másodpiacon vehet az MNB, és egy korábbi jegybanki tanulmány szerint ez azzal a veszéllyel járna, hogy lenyomva a hozamokat eladói hullámot indítana a magyar kötvények piacán.

Azt a lehetőséget, hogy a jegybank vállalati kötvényeket vesz, szokatlan módon az új nemzetgazdasági miniszter, Varga Mihály hozta szóba két hete. Varga tegnap a Wall Street Journalnak nyilatkozva már sok újdonságot nem mondott, ugyanakkor ismét a monetáris politikáról beszélt, további kamatcsökkentést említve, és azt is megismételve, hogy a kormány nem érdekelt a gyenge forintban.

A március közepi kamatdöntés után egyre sokasodtak a rendkívüli lépésekkel kapcsolatos elemzői várakozások. Korábbi cikkünket erről itt olvashatják.>>>>

Korábban Matolcsy György több fórumon is előszeretettel fejtegette "unortodox" monetáris nézeteit, amely szerint az MNB-nek az EKB és a Fed mintájára kéne lépéseket tennie. Ezen kijelentéseket a piaci szereplők egyelőre nem tudták konkrétumokra konvertálni. A tény, hogy holnap banki vezetőkkel is találkozik a jegybanki vezetés arra is utalhat, hogy esetleg tényleg hozzányúlnak a kötelező jegybanki tartalék mértékéhez, vagy az arra adott kamathoz.

A forint ma is erősödött, az értesülés és a felélénkülő találgatások egyelőre nem mozdítottak az árfolyamon. Az eurót 300 forinton jegyzik. Friss árfolyamok>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG