2p
Egyik nagy pártnak sem sikerült abszolút többséget szeretni a horvát parlamenti választásokon, így a kicsik dönthetnek.
Tomislav Karamarko, a legnagyobb horvát ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke (k) nyilatkozik a sajtó képviselőinek, mielőtt leadja szavazatát egy zágrábi szavazóhelyiségben 2015. november 8-án, a horvátországi parlamenti választások napján. (MTI/EPA/Antonio Bat)

 

Az exit pollok alapján óriási csatákra lehet számítani a koalíciós partnerekért a horvát parlamenti választások után, mivel az ellenzéki Horvát Demokrata Közösség (HDZ) koalíciója és a Horvátországi Szociáldemokrata Párt (SDP) koalíciója nagyjából ugyanannyi helyet szerzett törvényhozásban - a HDZ a hétfő reggeli, nagyjából 60 százalékos feldolgozottság alapján 61, az SDP pedig 53 mandátumon áll eddig. Óriási meglepetésre a Híd Függetlenek Listája (Most) 19 képviselőt juttathat a parlamentbe, így gyakorlatilag rajtuk múlhat, ki alakít kormányt, mivel várhatóan egyik párt sem szerez abszolút többséget.

Mindenki őket akarja

A HDZ elnöke, Tomislav Karamarko már tegnap éjszaka megtartotta győzelmi beszédét, amiben közölte: mindenkit szívesen lát, aki egy jobb hazán dolgozna. Ugyanakkor a HDZ-nek meg kell győznie a Hidat, hogy lépjen szövetségre a párttal.

Szintén így járt el az eddig kormányzó SDP is: Zoran Milanovic leköszönő miniszterelnök a választások éjszakáján megtartott beszédében nem ismerte el vereségét, ugyanakkor gratulált és partnerséget ajánlott fel a Hídnak.

A Híd többször kifejezte már, hogy nem hajlandó egyik párttal sem koalícióra lépni, ráadásul a nagy pártok törekvéseit nehezítik a most bejutott friss pártok, így akár több napig is elhúzódhat, amíg Horvátországban sikerül nagykoalíciót tető alá hozni.

Színes képviselet

Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, akárcsak a Szlavónia és Baranya Horvát Demokratikus Szövetség (HDSSB), valamint Milan Bandic zágrábi polgármester pártja, a BM 365 is.

A horvát választási bizottság hétfő délután közli a végleges adatokat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
Makro / Külgazdaság Új típusú atomrakéták szegeződnek ezentúl Kínára
Káncz Csaba | 2024. március 27. 09:10
Új-Delhi egyre inkább úgy érzi, hogy Kína jobban fenyegeti, mint tradicionális riválisa, Pakisztán. Gyorsan fejlődő nukleáris fegyverzetét látva India gyanítja, hogy Pekingnek eltitkolt szándékai vannak. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság A februári munkanélküliségi adatok a kormányt sem boldogítják
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:30
A februári munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt, ami több mint a 4,5 százalék januárban. A foglalkoztatottság közben tovább nőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG