4p
A menekültválság kezdete óta az érintett országok kapkodnak, nem egyeztetnek, panaszkodnak, és egymást szidalmazzák. Sehol semmi együttműködés, mintha az EU nem is létezne. Olyan az egész, mint egy 100 évnél is nagyobb időugrás a múltba: az első világháború előtt viselkedtek így az országok.

Már télen helyzet volt

A menekültválság első felvonása még télen volt, amikor a felheccelt koszovóiak elhagyták nemrég létrehozott hazájukat, és Németországba akartak tódulni. Az alapproblémák már akkor is jelentkeztek: elterjedt a híre, hogy Németország mindenkit jóléttel vár, és az útvonal is egyből kialakult: Szerbián át hozzánk, majd tovább Ausztrián át a célországba.

Akkor sikerült a koszovói albánokat lenyugtatni, egyúttal a németek jelezték, hogy mivel otthon is biztonságban vannak, nem  jöhetnek. A helyzet így átmenetileg lenyugodott, bár az már látszott, hogy a kérdésben az európai együttműködés enyhén szólva hiányos, stratégia pedig végképp nincs a hasonló helyzetek kezelésére.

Az albánokat ugyanakkor az immár egyre ismertebbé váló útvonalon szép lassan felváltották a háború elől menekülő szírek, irakiak és az éledező tálibok elől az afgánok, és még sokan mások. A mozgás nyár elejére kezdett felerősödni, a problémát azonban még sokan nem vették komolyan. Néhányan kerítést kezdtek építeni: Görögország és Bulgária már korábban a török határon, majd most Orbán Viktor döntött úgy, hogy ugyanezt teszi szerbiai határunkon.

Nem tettek semmit

A döntés felzúdulást keltett, ugyanakkor meglepő módon semmilyen komolyabb válságkezelésbe nem kezdett Európa. Kétségkívül június végén, július elején a görög kormány ámokfutása kötötte le éjjel-nappal az európai vezetőket, akik ezután fellélegezve nyaralni mentek. A menekültválság azonban már itt volt, rövid nyaralás után augusztusban már igencsak foglalkozni kellett volna vele..

Nyilvánvaló volt, hogy legalább olyan súlyos problémával állunk szemben, mint korábban a lehetséges Grexit, vagy az ukrán-orosz konfliktus. Mind a kettőnél azonnal intézkedett az EU: ha Ciprasz egyet füttyentett, rögtön összeült az Európai Bizottság, az eurózóna pénzügyminiszterei, és ami a legfontosabb, az európai kormányfők. A minszki tárgyalást is egy pillanat alatt összehozta Merkel és Hollande, és addig nem is álltak fel az asztalról, amíg össze nem hoztak egy olyan fegyverszünetet, ami máig is tart. Most a menekültválságban ez nem történt meg, ami tulajdonképpen felfoghatatlan.

Mindenki maga

Így a nemzetállamok szintjére süllyedt vissza a dolog, ami először az egymásnak való üzengetésben merült ki, majd amikor romlott a helyzet, elkezdett mindenki a maga szakállára cselekedni. A sor elején az első Görögország volt, amely épp a saját válságával volt elfoglalva, kisebb baja is nagyobb volt, mint a menekültek. Fogta őket, és Macedónia határára szállította, továbbpasszolva a problémát. Macedónia, mint EU-n kívüli állam, akivel végképp senki sem egyeztetett, mit tehetett, a szerb határra küldött mindenkit. A szerbek ugyanebben a helyzetben hozzánk hozták őket, és itt jött a nagy kérdés, hogy az első schengeni ország mit csináljon.

A dublini egyezmény egy eleve betarthatatlan, rossz jogszabály, hisz ha egyszer a belső határok szabadon átjárhatók és nem őrzöttek, akkor senkinek nem lehet ténylegesen megtiltani, hogy átlépje őket. Ugyanakkor a külső határ védelme sem volt rendezett, és ezzel kapcsolatban nem is volt semmilyen konkrét európai elképzelés, ami már nagy baj. A korábban meglévő, menekültek vonatkozó szabályozás idejét múlt lett, miután az nem százezres, milliós tömegekre készült, így azonnal össze kellett volna ülni, és a helyzethez igazodó gyakorlatiasabb stratégiát kidolgozni..

Az élre kerültünk

Ez elmaradt, maradt a nemzetállami improvizálás. Ennek óhatatlanul mi lettünk az élenjárói, mint első schengeni ország. A helyzet tarthatatlansága miatt végül az előző országok módjára mi is elengedtük a menekülteket Ausztria felé, az kénytelen volt beengedni őket, és végül Merkel Németországa mindenkit kénytelen volt fogadni.

Az államok kapkodnak, a schengeniek esetlegesen határellenőrzéseket vezetnek be, majd szüntetnek meg, sokszor minden logika nélkül, és az országok közben egymás nagyköveteit hívják be egy-egy fejmosásra, vagy csak egyszerűen gorombán üzengetnek egymásnak. Nagyjából, mint az 1910-es évek elején a Balkán-háborúk idején, majd mint 1914-ben a Gavrilo Prinzip-féle merénylet és a hadüzenet közti feszült napokban.

Szerencsére a mostani helyzet nem fenyeget hasonló veszélyekkel, nem fogunk egymás torkának ugrani. Sőt, inkább az eddigi ellenfelek kényszerű békülése várható a szíriai helyzet miatt, amit már Oroszország és Amerika közeledése is jelez. Ellenben az európai gondolat, az Európai Unió működőképességébe vetett hit nagyot sérült, és ezt nagyon nehéz lesz helyreállítani.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG