Hirdetés
Hirdetés

Óriási biztonsági hiba – így törhetik fel a repülőgépek elektronikáját

2015. április 15., 07:25

A legmodernebb utasszállító gépek repülőelektronikai rendszerébe be lehet törni a legtöbb kereskedelmi járaton ma már elérhető wifivel.

Az utastéri internetkapcsolatot a repülőgép és a külvilág közötti közvetlen kapcsolatként kell értelmezni - figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésében az amerikai Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO).

A szerzők szerint elméletileg elképzelhető, hogy valaki egy laptop segítségével a földről vagy az utastérből utasításokat adjon a gépnek, vírussal fertőzze meg a repülésirányítási komputereket, vagy az ellenőrzése alá vonja ezeket a számítógépeket, a figyelmeztető, sőt, még a navigációs rendszereket is.

Hirdetés

Hichael Huerta, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) igazgatója egyetértett a jelentéssel, és kijelentette, hogy az irányítása alatt álló hatóság együttműködésbe kezdett kormányzati kiberbiztonsági szakértőkkel, beleértve a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) embereit, hogy megtegyék a szükséges óvintézkedéseket.

Minden szoftver feltörhető

A GAO által a jelentés megírására felkért kiberbiztonsági szakemberek szerint a repülőelektronikai berendezéseket védő tűzfal - mint bármilyen szoftver - feltörhető, ha a pilótafülke és az adott géptípus szórakoztató rendszere ugyanazokat a vezetékeket és routereket használja.

A jelentés egyik szerzője, Gerald Dillingham a CNN-nek kijelentette, hogy ez például a Boeing 787-es Dreamliner, valamint az Airbus A350-as és A380-as esetében is így működik.

A régebbi típusú, 20 éves vagy annál idősebb gépek, amelyek nem támaszkodnak nagymértékben az internetre, ezen a módon nem annyira sebezhetők.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Félelmetes árak az ingatlanpiacon - hogy fog bárki lakást venni Budapesten?

Félelmetes árak az ingatlanpiacon - hogy fog bárki lakást venni Budapesten?

Az ujotthon.hu legfrissebb felmérése szerint Budapesten, a legtöbb új lakás, továbbra is a XI. és a XIII. kerületben épül Budapesten. Nem véletlenül, hiszen a legtöbb beruházás szintén e két kerületben található, a XIII-ban 95, míg a XI-ben 55 új társasház épül. Az ezekben még eladásra váró lakások száma 10 ezer, ami a teljes új építésű állomány 60,9 százaléka.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Videók

Utánajártunk

Hirdetés
Hirdetés

  • BUX40021.89+0.9%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • január 15
    KSH - Mezőgazdasági termelői árak (november, év/év)
    KSH - Építőipari termelés (november, év/év)
    Gépipari megrendelésállomány (év/év, december)
    január 16
    Kereskedelmi szálláshelyek forgalma (november, év/év)
    Fogyasztói árindex (év/év, december)
    Fogyasztói árindex (év/év, december)
    Citigroup 2017 Q4
    New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index (január)
    január 17
    Fogyasztói árindex - végleges (december)
    Ipari termelés (év/év, december)
    Bézs könyv
    Bank of America 2017 Q4
    Goldman Sachs 2017 Q4
    Alcoa 2017 Q4
    január 18
    GDP (negyedév/negyedév, év/év, Q4)
    Kiskereskedelmi forgalom (év/év, december)
    Ipari termelés (év/év, december)
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelme
    Philadelhpiai Fed index (január)
    Morgan Stanley 2017 Q4
    IBM 2017 Q4
    Amercan Express 2017 Q4
    január 19
    KSH: Átlagos bruttó béremelkedés (év/év, november)
    Termelői árindex (év/év, december)
    Euróövezet folyó fizetési mérleg (milliárd euró, november)
    {{uk}} Kiskereskedelmi forgalom (év/év, december)

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)