Hirdetés
Hirdetés

Példátlan magyar pókersiker Los Angelesben - 2 milliárd forint a tét

2012. július 17., 15:51

Példátlan magyar siker érik az egyik legrangosabb póker világversenyen. Koroknai András a magyar pókertörténet egyik legnagyobb bravúrját végrehajtva ott lesz az októberi WSOP Main Event döntőben. Koroknai lesz a döntőben az egyetlen nem amerikai, esély pedig van, hiszen a második helyről kezdi a játékot.

Hirdetés

Koroknai András óriási bravúrt hajtott végre: bejutott a póker világbajnokság főversenyének októberben megrendezésre kerülő kilencfős döntőjébe. Koroknai az egyetlen nem amerikai származású játékos lesz a fináléban, ahol ráadásul esélyesként ül asztalhoz, hiszen 29.375.000 zsetonjával a második helyről kezdi a játékot. A WSOP 10.000 dolláros nevezési díjú Main Event július 7-én indult, és idén nem a megszokott rendszerben zajlott. Négy helyett három első napot rendeztek és pihenőnapot sem tartottak. A változtatásra azért volt szükség, mert sok kisebb bankrollal rendelkező játékos panaszkodott, hogy túlságosan drága számukra a hosszúra nyúló verseny. Az új rendszerrel három nappal csökken a főverseny időtartama.


Koroknai jobbról a második, zászlóval (Forrás: WSOP.com)

 

A Los Angeles-i rendezvény érdekessége volt még, hogy a legjobb 27 versenyző közé két nő is bejutott, de szerencsére Koroknai búcsúztatta őket, így a pókertörténet első női döntőse helyett az első magyart üdvözölhetjük az asztalnál. Ha Koroknai nyeri a döntőt, akkor csaknem 2 milliárd forinttal lesz gazdagabb, viszont akkor is szép summát nyer, ha esetleg az utolsó, azaz a kilencedik helyet csípi el, ekkor ugyanis átszámítva nagyjából 176 millió forint üti a markát.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Rengeteg pénzt kapnak a tanárok, végre utal az állam

2013. május 24., 14:24
Rengeteg pénzt kapnak a tanárok, végre utal az állam

Ez nem fizetésemelés, utólag fizetik ki az elmaradt cafeteriát. A KLIK szerint nagyon ügyeltek rá, hogy az államosítás után ne csökkenjen a fizetése a tanároknak. Így csak 10-ből 4 pedagógus kapott kevesebb juttatást. Egy összegben, a nyáron utalnak.

Utánajártunk

  • Nem csak a pénz számít? Kevés lehet a béremelés a fiatalabb tanároknak

    Nem csak a pénz számít? Kevés lehet a béremelés a fiatalabb tanároknak

    3 megtekintés 2013-05-24 06:20:00

    A frissen végzett pedagógusok körében az utolsó jelentős béremelés csak néhány évig csökkentette a pályaelhagyás valószínűségét.

  • Jutalék helyett bukta: az egyszerződéses ügynökök vesszőfutása

    Jutalék helyett bukta: az egyszerződéses ügynökök vesszőfutása

    3750 megtekintés 2013-05-23 14:56:00

    A válság miatt sokan állnak biztosítási ügynöknek, legtöbbjük egy szerződést köt, a saját magáét - sokan az ezért kapott pénz egy részét is bukják.

  • Mikulásra új világ jön a pesti tőzsdén

    Mikulásra új világ jön a pesti tőzsdén

    847 megtekintés 2013-05-23 12:03:00

    Jön a nyugati világ a budapesti tőzsdén, az ügyfelek megéreznek majd ebből bármit is?

  • Így osztja el Matolcsy a jegybank milliárdjait

    Így osztja el Matolcsy a jegybank milliárdjait

    7496 megtekintés 2013-05-22 13:45:00

    Késve, de ma megjelent a jegybank hitelprogramjának terméktájékoztatója. A 2,5 százalékos költségplafon felett is lehet költsége majd a hitelért folyamodó cégeknek, a részletekből az tetszik ki, az MNB óvatos. A kisebb cégek továbbra is szigorú hitelfeltételekkel találhatják szembe magukat.

  • Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában

    Megtört a trend? Négyezerrel kevesebb magyar dolgozott Ausztriában

    3276 megtekintés 2013-05-21 06:10:00

    Az előző hónapban több mint négyezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma, pedig kezdődik a főszezon.

Facebook

Szavazás

Szeretnénk egy új szlogent választani a Privátbankárnak, ami kifejezi, hogy széleskörű gazdasági témákról írunk érthetően, mindenkinek. Segítsetek: nektek melyik ötlet tetszene a legjobban?

Hirdetés
Hirdetés