4p
Az EU tagságról szóló brit népszavazással kapcsolatban eddig csak a brit gazdaság sorsa és maga a brit egység, vagyis Skócia kiválása, avagy bennmaradása volt kérdéses, de felmerült egy újabb, igen lényeges hatás. London ugyanis ma a világ legfőbb pénzügyi piaca, különösen a devizákban, és ez veszélybe kerülhet.

A brit különállás jelképe eddig maga az euró volt: a közös pénz volt az, amiről még Tony Blair idejében sem akartak hallani, pedig hol volt még akkor a görög válság. Ugyanakkor London hatalmasat profitál a közös európai pénzből, anélkül hogy az fizetőeszköze lenne: ott zajlik ugyanis az euró kereskedelmének túlnyomó része.

A piacok királya

London most a devizapiacok koronázatlan királya. A világ teljes devizakereskedelmének 41 százaléka zajlik ott. A londoni devizakereskedők most kétszer annyi eurót adnak és vesznek, mint a 19 eurózóna tag ország együttvéve, és több dollárt, mint maga az Egyesült Államok. Tulajdonképpen ez elsőre egész hihetetlennek tűnik, ha összevetjük az ország világgazdasági szerepével, nem is beszélve a font viszonylag kis jelenőségéről az euró és a dollár mellett.

Azt gondolhatnánk, hogy ez az előny abból az időből származik, amikor a Brit Birodalom a világ elsőszámú politikai és gazdasági hatalma volt 1914 előtt, de erről szó sincs. A devizapiac akkor a mai formájában nem is létezett, tekintettel arra, hogy elektronikus jelként csak sokkal később jöttek létre a valuták. A jóval kisebb készpénzforgalom megoszlott az európai városok, Bécs, Párizs, Berlin és New York között, London mögöttük kullogott a sorban.

A felfutás

A felfutás az 50-es és 60-as években zajlott, amikor növekedni kezdett a devizapiacok forgalma, párhuzamos a világban zajló gazdasági növekedéssel. A devizapiacok azonban nem voltak teljesen liberalizáltak, működött a Bretton Woods-i árfolyamrendszer. Nagy-Britannia azonban pénzügyileg szabadabb, vonzóbb volt a devizakereskedőknek, és amikor a hetvenes évek elején a devizaárfolyamok teljesen felszabadultak, vagyis áttértek a szabad lebegtetésre, akkor nagyon felfutott az addigra már népszerű londoni piac. 1979-ben végül minden brit tőkepiaci korlát megszűnt, és ekkor szinte elszabadult a forgalom. Ráadásul nemcsak a devizapiac, hanem a kötvények, határidős termékek és az alapkezelés is fellendült. London lett a pénzügyi szolgáltatások legnagyobb exportőre.

Amikor az eurót bevezették, hiába tűnt el egy csomó valuta, és így értelemszerűen ezek kereskedelme is, mégis London profitált: a világ legnépszerűbbé váló devizapárja, az euró/dollár kereskedelme rögtön ott futott fel. Mindehhez mára óriási infrastruktúra épült ki: nagy teljesítményű elektronikus hálózatok, rengeteg könyvelő és jogász.

Elvesztené

Elemzők, politikusok és befektetők szerint, ha Anglia kilép az EU-ból, akkor a gazdasági-jogi környezet annyira megváltozik, hogy ez az óriási piac fokozatosan el fogja hagyni Londont. Ráadásul nem az EU többi nagyvárosába, Párizsba vagy Londonba fog átkerülni, hanem elsősorban New Yorkba és Ázsiába. Ezzel valószínűleg David Cameron is tisztában van, persze ő azt mondja: nem az EU-t akarja elhagyni országa, hanem csak néhány rájuk vonatkozó szabályt megváltoztatni, egy kis különutasságot nyerni, és utána biztatni a népet, hogy ezt szavazza meg.

A kilépéssel való fenyegetés addig is nyomásgyakorlási eszköz, akárcsak a népszavazás. De nem kockázatmentes: épp most láttuk a görögöknél, hogy a nyomásgyakorlás és a népszavazás rosszul is elsülhet. Persze Görögország és a fejlett, gazdag Nagy-Britannia között nem vonható párhuzam, de ha hiba csúszik a számításokba, és a népszavazás fordítva sül el, jön a Brexit, megy a devizapiac.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG