9p
Politikai okokból is gyengíthetik a következő hónapokban a forint árfolyamát, az alacsony kamatok még hosszú évekig is velünk maradhatnak, itthon még tovább is csökkenhetnek – mondják a Buda-Cash elemzői. Az amerikai részvények nem olcsók, de lufi sincsen, a magyar részvények nem túl vonzók. A Mol az lenne, ha megoldódna az INA-ügy.

Nem mondható egyértelműen túlértékeltnek az amerikai részvénypiac különböző mutatószámok, például a módosított, Schiller-féle P/E (árfolyam/nyereség hányados) szerint. Az alacsony hozamkörnyezet egyelőre szintén támogató. A Tobin-féle Q mutató szerint viszont már eléggé magas a részvények ára, az extrém szintek közelében jár – mondták el a Buda-Cash elemzői a cég sajtótájékozatóján. (Ez a mutató a vállalati eszközök piaci értéke és újraelőállítási költségének hányadosa, a Fed számítja.)

Európa nem véletlenül maradt le

Az amerikai részvénypiacon korábban az osztalékhozamtól elszakadt a részvények értékelése, 1970 és 2007 között ilyen szempontból túlértékeltnek bizonyult a piac, az utóbbi években viszont visszatért a reális szint közelébe – hangzott el. Ha nincs is lufi az amerikai részvénypiacon, erről a pontról már nagyon nehéz további hozamot elérni, a múltbeli tapasztalatok alapján csak különösen szerencsés esetekben fordult ez eddig elő.

A Schiller-féle P/E-mutató alapján az európai részvények már 6-7 éve alulteljesítőek az USA-hoz képest, a diszkont mintegy 40 százalék, szemben a történelmi idősorokból számítható tíz százalékkal. Ennek azonban nyomós okai vannak, mint a gyengébb növekedés és a rosszabb alkalmazkodó, sokktűrő képesség.

Nem jövőre lesz Európa hajnala

Ez a különbség a két piac között szűkülhet, de nem biztos, hogy ez rövid távon fog bekövetkezni, nem érdekes erre jövőre befektetési stratégiát alapozni – mondták el. Ha bízunk a még mindig kezdeti stádiumban levő EKB-akciók sikerében, akkor azért érdemes hosszú távra európai részvényeket felhalmozni.

A japán piac historikus összevetésben nem mondható olcsónak, bár drágának sem – mondták az elemzők. A japán vállalatok többségének nagyon erős az exportkitettsége, nagyon erős a japán jen és a Nikkei index közötti együttmozgás.

Itthon lassulnak az autógyárak és az állam

Magyarországon az állami beruházások és az autógyártók húzták a gazdaságot, 2015 a lassulás és a felminősítések éve lehet. A Buda-Cash jövőre 2,2 százalék körüli gazdasági növekedésre számít, de hozzáteszik, hogy gyorsak a változások, idén is sok olyan dolog történt, amik miatt módosítani kellett az előrejelzéseket.

Azok a szektorok, amelyek a gazdaságot húzzák, lendületvesztéssel számolhatnak. A Mercedes-gyár egy 2008-as megállapodás alapján jött létre, és igazából csak mostanában hatott pozitívan a gazdaságra. Az autóipari beruházások lecsengése várható. A jelenlegi beruházások pozitív hatása is még messze lehet, ekkora lökés, mint az idén, 2015-ben nem várható.

Hála az EU-nak, van remény

Hasonló a helyzet az építőiparban, amelyet az állami beruházások és az autógyártók beruházásai húzott. Az EU-s pályázatok jelentenek némi reményt. Lakóingatlanokra lenne igény, egyelőre kevés ilyen beruházás valósult meg, erről az oldalról is megindulhat valami. Az idei lendület azonban biztosan nem fog kitartani. A mezőgazdaság a többinél is kiszámíthatatlanabb ágazat, az idén ez is tolja a gazdaság szekerét, várhatóan nem tudjuk ezt jövőre tartani – hangzott el.

A lakossági fogyasztás szempontjából sokat számít, hogy a lakosság mennyire látja stabilnak a kilátásaikat, milyen lesz a bizalmi helyzet. Az infláció várhatóan fel fog pörögni a jövő év második felében, bár jelenleg még a pozitív tartományba sem került, inflációs nyomástól nem igazán kell tartani. A jegybanki három százalékos inflációs cél várhatóan nem lesz elérhető.---- Az a fránya gazdaságpolitikai kiszámíthatatlanság ----

Rosszul vették ki magukat az új adótörvények

A hitelminősítők feltehetően a devizahiteles történet miatt várnak ki, és vannak aggályaik, hogy a pénzügyi rendszer a jövőben is jól el tudja-e látni a feladatát nálunk. A gazdaságpolitika kiszámíthatósága ismét hangsúlyosan jelenik meg, a jövő évi adótörvények kapcsán is számos bizalmatlanságot szülő körülmény merült fel. A hitelminősítők közül egy vagy kettő azonban a jövő év végén visszahelyezheti Magyarországot a befektetésre ajánlott kategóriába.

Nyomás nehezedhet a forintra

A jelenlegi alacsony kamatszint sokáig fennmaradhat, sőt kamatcsökkentés is elképzelhető, például az alacsony infláció miatt vagy a forint esetleges erősödése kapcsán. Az ország már kevésbé érzékeny a forint árfolyamára, de még mindig nagy a kitettsége. Egy túl erős forint sem most sem tavasszal nem jó politikailag, így nyomás nehezedhet a forintgyengítés irányába, ez is kamatcsökkentés felé terelheti a jegybankot. Újabb gazdaságösztönző lépések is jöhetnek, elsősorban az ingatlanszektor részére.

A BUX index és a magyar kötvényhozamok mozgása nagyon elszakadt egymástól. A kötvényhozamaink megdöbbentő mélységben vannak, a CDS-árazásunk is alacsony. A dolláralapú kötvényünk hozama jelenleg magasabb, mint a forintalapú kötvényé, az eurósé is alig alacsonyabb. Mindez piaci anomáliákra utal, amelyekből persze külföldön is van bőven – utaltak rá.

Itt képtelenség tervezni

Az ország rendszerszintű, intézményi kockázata hatalmas, itt szinte képtelenség a befektetőknek tervezni, bármikor bejöhetnek különadók, erőszakkal léptetnek be új szereplőket a piacra, változhatnak a szabályozók stb. Ezt nem lehet számokkal mérni, szubjektív része is van – mondták el.

A devizahiteles problémakör nemsokára lezárul, okozott egy egyszeri, 180 milliárdos veszteséget az OTP-nek. A fair bankokról szóló törvény éves szinten 15-20 milliárd forintos mínuszt eredményez. Ezek a tényezők mintegy ezer forintos levonást jelentenek a részvényárfolyamból az elemzők szemében. Jövő tavasszal azonban a kockázati tényezők megszűnésével ismét tudnak majd számolni, becsléseket készíteni az OTP-nél az elemzők, ami az utóbbi években nem volt lehetséges.

Márpedig ez már háború

Az orosz-ukrán határon háború zajlik, bármit is mondanak a politikusok, és iszonyú mértékben gyengül a hrivnya, a rubel. Ukrajnában és Oroszországban is növekedhetnek az OTP veszteségei – hangzott el. Jövőre kiárazódhat ugyan a devizahitelek miatti kockázat, de fokozódhat a leánybankok kockázata az OTP-nél, javulást a Buda-Cash inkább 2016-ra vár. Az OTP-részvény P/E-je 11 körüli, szemben a szektor 13-14-es értékével, mintegy 30-40 százalékos diszkonttal forog.---- A Richter esete az orosz medvével ----

A Richter a medve mancsai között

A Richter fő problémája nyilvánvalóan az orosz piac és a rubel árfolyama, ami alaposan belenyírt a társaság nyereségébe. A 2015-ös piaci várakozások a Buda-Cash szerint túl optimisták, lehet, hogy a cég is a piacnál borúlátóbb prognózisokat fog közzétenni nemsokára esedékes szokásos előadása során. A gyenge rubel éves szinten 30 milliárd forint veszteséget okozhat a cégnek a jelenlegi 4,7 forintos árfolyam mellett. Oroszország pedig súlyosabb recesszióba csúszhat, rubelválság is kitörhet.

A brókercég célárfolyama a Richterre jelenleg nagyjából négyezer forintra tehető az általános iparági mutatók alapján, az említett problémák miatt azonban mintegy 500 forint diszkontot tart ajánlatosnak, tehát 3500 forint alatt tartja jó vételnek a részvényt.

Kit az INA, kit az adócsökkentés kormánya sújt

A Mol számára óriási kockázatot jelent az INA, és ez lényegében nem változott az utóbbi időben. Amíg ezt nem rendezik, addig nem várható lényeges változás az árfolyamban, de ha igen, akkor a célárfolyama 16 ezer forint is lehetne – mondták el az elemzők. A brókercég jelenleg is tartásra vagy felhalmozásra ajánlja a részvényt, 15 ezer forintos célárral.

(Fotó: INA)

A Magyar Telekomot az adók húzzák, eladósodottsági mutatója jelenleg 45 százalék, a célsáv pedig 30-40 százalék. Esetleg 2016-ban fizethet 10-20 forint jelképes osztalékot, és 2017-től lehet érdemi, 40 forint körüli kifizetés. Rövid távon azonban nem tartják érdemesnek a részvény vásárlását.

A dollár éve lett, de nem azért

Az idei év a dollár éve lehet – mondta a Buda-Cash az év elején, és így is lett. Amikor leáll a Fed a pénznyomtatással, és kamatot fog emelni, az indítja be a dollár évét – tartották korábban. Erről kiderült, hogy lassabb folyamat a várnál, különösen ami a kamatemelést illeti, az várat magára, de az EKB közbelépett, és gyengítette az eurót, akárcsak a japán jegybank a jent.

A jegybanki politikák alapján akár folytatódhatna is a dollár erősödése, de az derült ki nemrég, hogy a Fed-nek nagyon óvatosan kell bánnia a kamatemeléssel. Két hónappal ezelőtt annak a puszta emlegetése is tíz százalékos részvénypiaci korrekciót okozott.

Van esélye a meglepetésiránynak

Történelmi csúcson vannak a dollár vételi pozíciók, soha nem volt ennyi dollár long, önmagában ez a tény fékezi az erősödést. Az ilyen esetekben pont az ellenkező irányú trend, a meglepetésirány tud kiteljesedni. Az olaj ára például komoly kihívás elé állíthatja az EKB-t. Amit idén a rubel produkált, az már felér egy devizaválsággal, a külkereskedelemmel súlyozott árfolyam közel húsz százalékkal csökkent. Ez a későbbiekben komoly problémákat okozhat – vázolták a főbb devizapiaci trendeket.

Megszűnt az államcsőd intézménye?

A magyar tíz éves államkötvények hozama már az új-zélandi papírok alatt mozog, az USA kötvényei feletti hozamfelár is csak 120 bázispont, miközben bóvli-kategóriában vagyunk. A hozam iránti vágy annyira erős a nagyvilágban, hogy alig van különbség az egyes országok között. A jövő év első felében valószínűleg ez a tendencia fog folytatódni.

Hogy hol lehet ennek az alja, nem tudni, Japánban több évtizeden keresztül voltak fél százalék alatti kötvényhozamok. Egyelőre mintha semmi nem tudná kizökkenteni a kötvényhozamokat, miközben az államcsőd, mint olyan, a jegybankoknak köszönhetően gyakorlatilag megszűnt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG