2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Már csak három hét maradt, május 31-ig lehet elkölteni a SZÉP Kártyákon található 2013-as feltöltéseket. Az OTP-nél 150 ezer embernek van még pénze a kártyáján.

Április eleje óta naponta átlagosan több mint 19 millió forinttal - összességében egy hónap alatt mintegy 575 millió forinttal - csökkent a lejáró egyenlegek, vagyis a 2013-as feltöltések összege az OTP Széchenyi Pihenő kártyákon (SZÉP Kártya)  – közölte a bank a Privátbankárral.

Felpörgött a felhasználás

Az elmúlt hetekben jelentősen felpörgött az idén lejáró, vagyis a 2013-as OTP SZÉP kártyás feltöltések felhasználásának üteme. A kártyabirtokosok a két évvel ezelőtti utalványok 97 százalékát már felhasználták. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 2 évben az OTP Bankcsoport által kibocsátott SZÉP kártyákon keresztül több mint 100 milliárd forint áramlott, az elsősorban hazai kis- és közepes vállalkozások által működtetett, belföldi turisztikai ágazatba.

Még 1,5 milliárd vár elköltésre

Ugyanakkor még mindig mintegy 1,5 milliárd forintnyi elektronikus utalványvár arra, hogy a kártyabirtokosok felhasználják a több mint 26 ezer elfogadóhely valamelyikén. A közeledő pünkösdi hosszúhétvége is jó lehetőség erre. Az OTP Bankcsoport elsősorban azokat az elfogadási lehetőségeket ajánlja a dolgozók figyelmébe, ahol mindhárom alszámláról fizethetnek. Ilyen például a fürdő belépő, vagy a szálláshely költségeinek kifizetése. Ráadásul az OTP kártyabirtokosai - a lejáró egyenlegükből - akár előre, már most is lefoglalhatják nyári pihenésüket.

Kép forrása: OTP

150 ezer kártyán még van pénz

„Jelenleg mintegy 150 ezer kártyabirtokosunknak van lejáró egyenlege. Egy kártyán átlagosan 10 ezer forintnyi 2013-as feltöltés található. Szeretnénk ismét felhívni az érintettek figyelmét, használják fel ezeket az összegeket, hogy senkit ne érjen kellemetlen meglepetés júniusban. Minden munkáltatót arra biztatunk tehát, hogy figyelmeztesse dolgozóit, használják fel a pihenésre és feltöltődésre kapott juttatásokat. Ez minden érintett fél érdeke. A vállalatoknak például komoly adminisztrációs terhet jelenthetnek a visszautalt SZÉP kártyás feltöltések” – hívta fel a figyelmet Kuhárszki András, az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Sokan megtalálták a tutit a befektetési alapokban
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 13:40
Ezt jelzi, hogy rengeteg pénzt raktak oda.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Teljes az országos döntő mezőnye
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 12:59
Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gimnáziumi csapatokkal lett teljes a döntős mezőny.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! Újabb hat csapat jutott be a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 11. 16:26
Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatok küzdelmével folytatódott a pénzügyi verseny.
Személyes pénzügyek Mellbevágó adat, a nyugdíjasok több pénzt hoznak az államkasszának, mint amennyit kapnak
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 10:01
Karácsony Mihály a Nyugdíjas Parlament elnöke hosszas kutatómunka és számítások után bátran vállalja azt az állítását, miszerint a nyugdíjszaldó pozitív a költségvetés számára. A nyugdíjasok tehát nem anyagi terhet jelentenek az államnak, hanem bevételt hoznak. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Süle-Szigeti Bulcsúval és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Csongrád-Csanád, Baranya, és Zala vármegyei, budapesti, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Győr-Moson-Sopron vármegyei valamint a Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 2. nap
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Nógrád és Komárom-Esztergom, Heves és Bács-Kiskun, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Hajdú-Bihar vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - Hat csapat már bemasírozott a döntőbe
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 16:41
A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny második fordulójának első versenynapján Veszprém és Tolna, Vas és Fejér valamint Pest vármegye csapatai vehettek részt.
Személyes pénzügyek Húszból csak egy pénzügyi guru tudja, mit beszél?
Eidenpenz József | 2024. április 2. 05:41
Nagyon sok kisbefektető, megtakarító az internetről, közösségi médiából, influenszerektől próbál tájékozódni a pénzügyekről. Ám kutatások szerint ezek túlnyomó része nem ért ahhoz, amit csinál. Ráadásul ez még a jobbik eset, mások ugyanis még manipulálhatják is a követőiket, ami károkat okozhat. A szakértők szabályozást sürgetnek a kontárok és csalók kiszűrésére. Hogyan ismerhetjük fel a rossz influenszereket?
Személyes pénzügyek Ki mit hoz be? Ki mit visz ki? Árverésre ment a whisk(e)y
Kenessei András | 2024. március 29. 14:07
A világ egyik legismertebb árverezőháza izgalmas aukción vitte kalapács alá a Föld egyik legismertebb égetett szeszfajtáját, amelynek erőteljes angolszász, pontosabban kelta utódnépi kötődése van. Az árverés, a várakozásokat beváltva, nagy sikerrel zárult.
Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG