3p
Sztrájkegyeztetést kezdett a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) a Budapest Airport üzemanyag-kiszolgáló cégének, a Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft-nek a vezetőségével - közölte a szervezet. A Budapest Airport szerint a RÜK Kft-nél nincsen sztrájkhelyzet, egyedül a LESZ próbálkozik annak kiprovokálásával.

A LESZ a Ferihegyen megforduló repülőgépek többségének üzemanyag-kiszolgálását végző RÜK Kft. dolgozóinak kérésére indította a sztrájkegyeztetést, mivel a megbeszéléseken a munkaadó eddig semmilyen engedményre nem volt hajlandó - fogalmaz közleményében az érdekképviselet.

Embertelen a munka

A szakszervezet szerint a RÜK Kft-nél egyre kevesebb embernek kell egyre több munkát végeznie, miközben a fizetésük értéktelenedik. A cég 2009-ben még 45 munkavállalót alkalmazott, számuk 2012 óta 27-re csökkent, közülük 22-en végeznek kiszolgáló munkát. A Malév leállása után a piac átmenetileg visszaesett, de ismét emelkedik a kiszolgált repülőgépek száma és az eladott kerozin mennyisége.

Vizsgálatok is voltak már

Több az utas

Áprilisban 8,1 százalékkal több utast kezelt a BA tavaly áprilishoz képest - közölték a Privátbankárral. A közleménye szerint áprilisban 758 709 utast regisztráltak, a nagyobb növekedés a nem-schengeni utasok számában volt. A bővülést a Budapest Airport azzal is magyarázza, hogy áprilisban már a nyári menetrendi időszak szerint közlekednek a járatok.

Tavaly ősszel a Nemzeti Munkaügyi Hivatal két vizsgálatot indított a szakszervezet bejelentésére, melyben mulasztásokat állapított meg a munkakörülményekre és a munkaidő-beosztásra vonatkozóan - írta a szakszervezet. A dolgozók az érdekképviselet szerint panaszkodtak a kiszámíthatatlan munkaidő-beosztásra, a közös helyiségek és a kiszolgáló járművek állapotára.

A tizenegy napja indított sztrájkegyeztetés során a RÜK Kft. vezetősége a javasolt tárgyalási időpontok egyikét sem találta alkalmasnak, így az egyeztetésekre vonatkozó törvényi határidő lejárt, már nincs jogi akadálya a munkabeszüntetésnek sem - áll a közleményben. A szakszervezet ugyanakkor kész megkezdeni az érdemi tárgyalásokat, ha lehetőség mutatkozik a munkafeltételek javítására.

Félrevezetés?

A sajtóközleményre reagálva Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója délután közölte, hogy a RÜK Kft-nél nincs sztrájkhelyzet, a LESZ közleményével megpróbálja félrevezetni a dolgozókat és a közvéleményt is. 

A Budapest Airport álláspontja szerint a szakszervezet nem együttműködő, és nem igaz, hogy a BA nem akar tárgyalóasztalhoz ülni, hiszen éppen a munkarendről folyó tárgyalások közben adta ki a sztrájkfenyegetést tartalmazó közleményt a szakszervezet, amelynek célja a BA szerint a készülő megegyezés meghiúsítása.

A dolgozók ragaszkodnak a munkahelyükhöz és ez fordítva is igaz: a Budapest Airport megbecsüli és tiszteli a dolgozóit, akik hatékony munkájukkal hozzájárulnak a budapesti repülőtér sikeres működéséhez - mondta Hardy Mihály, aki szerint a repülőtéren nincsenek komoly munkaügyi mulasztások, ezt többszöri ellenőrzések is bizonyítják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG