2p
Nem indult ellenük büntetőeljárás.

A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két ember előzetes letartóztatását rendelték el előző csütörtökön, egy ismert webáruház ügyében. A nyomozás még tart, a végzés nem jogerős.

Mint ahogy arról a Privátbankár.hu is beszámolt, múlt héten országos akciót tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak.

Két gyanús ember

A Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás; a vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz, hogy mielőbb visszaállítsa a magyarországi raktára normál működését és a megrendelt árukat kiszállítsa - közölte a cég az MTI-vel.

A Mall.hu szerint az ügyészségi közleményben szereplő két letartóztatott a Mall.hu-t üzemeltető Internet Mall Hungary Kft.-hez semmilyen formában nem köthető. Ez a két ember a múlt heti razzia során került a hatóság látókörébe. Az ügyben ismereteik szerint egyetlen olyan gyanúsított van, aki a Mall.hu-t üzemeltető cég munkavállalója, aki a nyomozás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló jegyzőkönyvek szerint az elkövetési érték elenyésző részével terhelt, és szabadlábon védekezik - írták. 

Az Internet Mall Hungary Kft. semmit nem tudott a nyomozó hatóság feltételezéséről, arról, hogy a gyanúsítottakhoz köthető beszállítók az árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezték be, hogy az unió területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az áfát nem vallották be. A vállalatot az eljárásban nem szembesítették egyetlen olyan adattal sem, mely ezt az állítást cáfolná. A feltételezett bűncselekmény elkövetése során a kft. sem termékhez, sem pénzhez nem jutott.

Lehet vásárolni

A közlemény szerint a kft. működését nemzetközi könyvvizsgáló cégek auditálták, jogszerűen és transzparensen tevékenykedik, és sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője az esetlegesen megvalósított bűncselekménynek. 

A cég közleményében azt írták: a webáruház fennakadás nélkül működik, a vevők jelenleg is vásárolhatnak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG