2p
Tavasszal kezdi meg a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. a Negro és vele együtt az azt gyártó győri bázis eladásáról - közölte a Mondelez Hungária Kft., valamint a Győri Keksz Kft. kommunikációs tanácsadója.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mond beszédet a Győri Keksz új gyártósorainak avatóünnepségén Székesfehérváron 2014. szeptemberében. Kép forrása: MTI

A Halls cukorkát is máshol gyártják

Kertész Péter elmondta, hogy a tavaly bejelentett értékesítés következtében a szintén Győrben előállított Halls cukorkák gyártását áttelepítik a lengyelországi Skarbimierzbe az idei év második felében.

A leendő lengyelországi gyár ugyanis megfelelő földrajzi közelségben van azokhoz a piacokhoz, melyeket ki fog szolgálni a termék.

A Negro és gyártó bázisa értékesítésének okaként a kommunikációs tanácsadó a Mondelez International hosszútávú versenyképességének fenntartását, s a növekedést jelölte meg, amelynek következtében az úgynevezett kulcsmárkák gyártására koncentrálnak.

Kilógott

Mint fogalmazott, a "Negro nem illeszkedik a Mondelez azon stratégiájába, amely szerint a vállalat regionális és globális kulcsmárkáira fókuszál. Mindazonáltal a Negro fontos és szeretett helyi márka marad, mely jelentős potenciált jelenthet egy olyan vállalkozás számára, mely prioritást tud adni a márkának és megadhatja számára a szükséges fókuszt, erőforrásokat".

Vannak érdeklődők a Negro márka és a győri üzem iránt, de az értékesítési folyamat még nem indult el, jelenleg egy belső értékesítési csapat felállítása van folyamatban. A potenciális vevők nevét sem most, sem a tárgyalások későbbi szakaszában nem hozzák nyilvánosságra, ahogy azt sem, hogy mekkora összegben szeretnék értékesíteni a márkát a gyárral együtt - hangsúlyozta.

A győri gyár jelenleg is normál üzemmódban működik, az eladásnak nincs kihatása a termelésre.

Arra a kérdésre, hogy pontosan hány embert érint az eladás és az áttelepítés, Kertész Péter azt mondta, hogy a Halls cukorka áthelyezése miatt 17 munkahely szűnik meg, de mindent megtesznek azért, hogy alternatív munkalehetőségeket keressenek munkavállalóiknak.

Címkék: Vállalat Modelez Negro
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG