Hirdetés
Hirdetés

Fegyver nélkül már nem megy a kamionos – vadnyugati állapotok az autópályákon

2017. november 28., 14:05

Németországban 11 ezerrel több parkolóhely kellene, eközben a kamionosoknak előírják, hogy rendszeres időközönként álljanak le. Gyakoriak az ebből adódó balesetek, miközben a többi autós is őket szidja és a rablók is rájuk pályáznak.

A népszerű német Focus.de cikke szerint a német autópályákon már vadnyugati állapotok uralkodnak. Az egyik legkisebb baj, hogy a kaminosok arra panaszkodnak: bűncselekményt követnek el. A törvény ugyanis szigorúan előírja számukra, mennyit mehetnek egyfolytában – de ennek betartása sokszor szinte lehetetlen.

A törvény szerint négy és fél óra vezetés után háromnegyed óra pihenőt kellene tartani, nem lehetne napi kilenc óránál, illetve heti 56-nál többet vezetni. Utána le kéne állni pihenni, de 2014-es adatok szerint Németországban 11 ezer parkolóhellyel van kevesebb a kelleténél. Így sokszor kényszerűen tilosban parkolnak, például az út szélén, amiért meg a rendőrség vegzálja őket.

Hirdetés

Előfordult, hogy az egyik rendőr elzavart, mert rossz helyen parkoltam, majd perceken belül egy másik megbüntetett, mert túl sokáig vezettem – panaszkodik egy kamionos. A rossz helyen parkolás sok balesetet is okoz.

Aki befér a parkolóhelyekre, azt rendszeresen szidalmazza a többi autós, hogy túl sok helyet foglal el, és gyakran válnak lopások, rablások áldozatává is. “Kamionosként mindig téged tartanak hülyének” – panaszkodik az egyik. A rablók sokszor altatógázt vezetnek a kabinba, ezzel kiütve a sofőrt, majd kirámolják a járművet.

“Fegyver nélkül már nem is indulok útnak” – mondja az egyik sofőr. A kamionosok védelmi eszközeinek listáján a kabinajtóhoz kötött önkioldó  riasztópisztolyt, vasakkal teli zsákot és baseball-ütőt említenek.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Mi a magyarok legfőbb versenyelőnye? – interjú

Mi a magyarok legfőbb versenyelőnye? – interjú

Sok vállalkozás szeretne tőkét a növekedéshez, de a szervezetüknek, működésüknek is meg kell ehhez felelnie, nem lehet kisvállalati struktúrával nagyvállalatot működtetni – derült ki a Qualysoft Holding és a CNC Rapid vállalkozásokkal készített interjúnkban. Kiderült az is, mit tartanak a magyarok legfőbb versenyelőnyének, és hogyan küzdenek meg a munkaerő-hiánnyal.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX38232.56-0.3%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?