Hirdetés
Hirdetés

Furcsa bejelentés az Alditól – te beköltöznél hozzájuk?

2018. február 02., 13:57

A kiskereskedelem nem elég, hamarosan lakásokat is árul majd a német lánc.

MTI Fotó: Balaton József
MTI Fotó: Balaton József

A Bloomberg cikke szerint egy egészen különleges ötlettel rukkolt elő a német kiskereskedelmi áruházlánc, az Aldi ugyanis azt tervezi, hogy a jövőben lakásokat épít az üzletei fölé. Ezzel ugyanis megoldanák a problémát, ami eddig korlátozta a zsúfolt nagyvárosokban való terjeszkedést, egy-egy üzlet önmagában ugyanis egyszerűen nem fért volna el.

Az Aldi Nord már szerződést is kötött több várossal, Berlinben például kétezer lakást terveznek építeni, Hamburgban pedig 14 lakást – igaz, utóbbi kisebb város is a nyüzsgő fővárosnál. A tervek szerint a projekt mintegy 5,2 milliárd euróba kerül majd a vállalatnak, de a későbbiekben több városra is kiterjesztenék, így értelemszerűen a költségek is nőnek majd. A lakások egyharmadát négyzetméterenként 6,5 euróért adják majd ki, hogy enyhítsék a lakáshiányt, a többit 10 eurós négyzetméteráron értékesítik majd.

Hirdetés

Mindeközben a Lidlnél is komoly szabályozási átalakulás jön, erről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Jé, valaminek emelték a kamatát – de kinek jó ez?

Jé, valaminek emelték a kamatát – de kinek jó ez?

A Bonus államkötvényeket jóval kevésbé vásárolják, mint az inflációkövető Prémiumokat, ami érthető is, mert bizonytalanabb a várható reálhozam. Jelenleg nulla százalékos a mögöttes kincstárjegyek hozama. De kamatprémiumuk magas, nemrég még emelték is, és egyszer még fordulhat a kocka.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Videók

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX39006.35-0.34%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Szavazás

Ön elégedett az idei nyugdíjemelés mértékével? (3%)