3p
Ha egy légitársaság megpróbálja normálisnak beállítani, hogy napi 40-50 járatát törli több mint 1 hónapon át, akkor ott valami nem stimmel. Most a pilóták még egy lapáttal rátettek erre: megfenyegették a Ryanairt, hogy tömegesen jelentenek majd beteget, lassítják a munkát.
EPA/Neil Hall

Munkalassító lépéseket terveznek a pilóták a Ryanairnél, miután a társaság nem válaszolt kéréseikre, amelyek a munkakörülményeket érintik - írta a The Guardian. A lapnak nyilatkozó pilóták szerint tömegesen jelenthetnek beteget, hogy így gyakoroljanak nyomást a légitársaságra.

A pilóták többségét ideiglenes munkaszerződéssel, ügynökségen keresztül foglalkoztatják, hogy a légitársaság alacsonyan tudja tartani a költségeket. A szabadságolások miatti kényszerű járattörléseket kihasználva szeretnék most a pilóták, hogy újratárgyalják a szerződéseket.

Jobb munkakörülményeket akarnak

A The Guardian birtokába jutott egy dokumentum, amelyet a Ryanair 80 bázisából 32-ben aláírtak a pilóták, ebben jobb munkakörülményeket kértek a légitársaságtól és péntekig vártak választ ezekre a felvetésekre, de a cég nem reagált.

A pilóták mellé állt a Brit Közforgalmú Pilóták Egyesülete (BALPA) is, amely pénteki közleményében azt írta, nem igaz Michael O'Leary vezérigazgató azon állítása, hogy a pilóták 18 órát dolgoznak hetente, ezért emiatt nem lehetnek fáradtak. A BALPA álláspontja szerint a pilóták ennek többszörösét repülik hetente, ennek felső korlátja uniós szabályok szerint 60 óra hetente.

Egy légitársaság, ami napi 40-50 járatát törli

A Ryanair múlt pénteken teljesen váratlanul jelentette be honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig, ami mintegy kétezer járat kiesését jelenti.

Mi történik igazából?

A magyarázat nehezen követhető, nemrég megpróbáltuk átgondolni, mi lehet a háttérben. Arra nem számítunk, hogy gond lenne a cégnél, inkább olyasmiről lehet szó, hogy a megnövekedett légiforgalom új kihívások elé állítja az egész iparágat >>

A háttérben az áll, hogy az áprilistól márciusig terjedő év szerint engedték a szabadságolást, 2018-tól kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként a hajózó személyzetnek (pilóták és légiutas-kísérők) idén december végéig ki kell venniük a szabadságukat. Michael O'Leary csütörtökön a BBC szerint a felsővezetői találkozón elismerte, hogy elszúrták a szabadságok kiadását.

A helyzet megoldására a Ryanair 12 ezer eurós prémiumot ajánlott a pilótáknak, akik ezt visszautasították.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG