3p
Közös nevezőn áll a német kamara és a magyar kormány, de vannak aggasztó makrogazdasági folyamatok.
Keletnémet munkások 1961-ben. (Német Szövetségi Archívum, Wikimedia Commons)

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és –szabályozásért felelős államtitkára, Lepsényi István elmondása szerint az egyik legfontosabb befektetőihangulat-index a tavalyi 18 pontról 20-ra nőtt idén, ami optimizmusra ad okot. Az index tükrözi a cégek véleményét a gazdaság és a vállalat helyzetéről, valamint a várható árbevétel-növekedésről és a várakozásaikról.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) elnöke, Dale A. Martin ennek kapcsán elmondta, hogy a makrogazdasági folyamatok ugyan jó irányba haladnak, azonban a felmérésben meglepő volt, hogy a munkaerőhiány mekkora mértékben kezd korlátozó tényezőjévé válni a gazdasági fejlődésnek. Hozzátette: Magyarország relatív megítélése nem változott a nemzetközi összehasonlításban, továbbra is kilencedikek vagyunk a régió 20 országából.

Nagyon hiányoznak az emberek

Martin úgy véli: jelenleg tágul a rés a munkavállalók képzettsége és a vállalati igények között, ami közép és hosszú távon csökkentheti a cégek versenyképességét. Ebben a magyar kormány is egyetért, Lepsényi szerint Magyarország már nem az olcsó és korlátlan munkaerő országa. A fejlődés érdekében így sok német példát másoltunk, például a duális szakképzést és a digitális tudásra helyezett hangsúlyeltolódást is. Pozitívum ugyanakkor, hogy mindezek ellenére a német vállalatok szeretnek nálunk működni. Németország egyébként az egyik első számú partnerünk, a külkereskedelmi forgalom 27 százalékát velük bonyolítjuk, ez tavaly 3,3 százalékos növekedést jelentett.

A munkaerőhiányra a megoldást elsősorban a fiatalok jelentenék, legalábbis őket látnák legszívesebben a cégek, belőlük azonban nincs elég. Az egyéb tartalékokról itt írtunk a Privátbankár.hu-n. >>>

Dirk Wölfer, a kamara kommunikációs osztályvezetője elmondta, a kamara idén Magyarországon 3,5 százalékos GDP növekedéssel számol, ezt alátámasztja a hangulatindex eredménye is. Az osztályvezető szerint a munkaerőhiányt főleg a feldolgozóiparban, az exportra termelő, nagyobb cégeknél jelezték jelentős problémaként. Ráadásul minden harmadik cégnél fennakadásokat okoz a munkaerőhiány, 15-16 százalékuk pedig már nem tud további rendeléseket sem felvenni emiatt. Mivel az exportcégeknél átlagosnál nagyobb volt a beruházási hajlam, a munkaerőhiány miatt ez elveszhet a jövőben, fűzte hozzá Wölfer.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG