4p
A frissen megjelent adatok alapján Brazília gazdasága 3,6 százalékkal zsugorodott tavaly, ráadásul úgy, hogy az előző év is hasonló volt. Az ország nehezen heveri ki a korábbi kormányok baklövéseit, de a pénzügyminiszter szerint a fogyasztásban már látszanak a javulás jelei, és idén talán már egy nagyon pici növekedés is összejön.

Recesszió, munkanélküliség

A tavalyi negyedik negyedévben 0,9 százalék volt a csökkenés, a recesszió így nyolc negyedéven át tartott, és összesen 8 százalék visszaesést hozott 2014 végéhez képest. Ez az ország történetében páratlan, de még a 2008-as válság során is ritkaság volt ez a mérték, pedig néhány ország komolyan megszenvedte a válságot. Brazíliában azonban nem a 2008-as világgazdasági helyzet okozta a gondot, hanem a hibás gazdaságpolitika, de szerepet játszott az olajár változása is, és az olimpia sem tett jót a túlköltekező országnak.

A munkanélküliség 12,6 százalékra emelkedett, ami 12,9 millió embert jelent. Brazília 210 milliós népességével a világ ötödik legnépesebb országa, így értelemszerűen sokkal több embert érint válsága, mint a legtöbb ország esetében. Gazdasága méretét tekintve a 9. a világon, vásárlóerő paritáson 7., ugyanakkor viszonylag szegény országról van szó: az egy főre jutó GDP alapján a 85. helyen áll az IMF adatai szerint.

BRIC

A most megjelent adatok miatt nagy nyomás helyezkedik Michel Temer elnökre, hogy gazdaságélénkítő politikát folytasson. Temer azután lett az ország elnöke, hogy elődjét, Dilma Rousseffet felmentették, miután kiderült, hogy manipulált a költségvetési számlákkal. Az ország egyébként korábban éveken át a befektetők kedvence volt Oroszországgal, Kínával és Indiával együtt, angol nevükből állították össze a BRIC mozaikszót, és csodát, végtelen növekedést vártak a négy nagy országtól.

Ezek az idők azonban rég elmúltak, Brazília és Oroszország nagy recesszión esett át, Kínában pedig folyamatosan lassul a növekedés, bár még mindig 6 százalék fölött van. Brazíliában a nagy recesszió ellenére az infláció is magas, tavaly 11 százalékon tetőzött. A recessziót ugyan sokszor kísérik deflációs folyamatok, de ez jellemzően a fejlett országokban szokott lezajlani, és most ettől való félelmében vitte soha nem látott mélységbe a kamatokat először az amerikai Fed, majd az Európai Központi Bank (a Fed azóta már megkezdte a kamatemelési ciklust, az EKB viszont még a kötvényvásárlást is folytatja, noha az eurózóna inflációja már elérte a 2 százalékot).

Infláció, leértékelődés

A fejlett országokban ritka az extrém költségvetési túlköltekezés, és a valuták árfolyama is szabadon mozog, így nem keletkeznek akkora feszültségek, melyek felpörgetik az inflációt. Más országok viszont könnyedén eleresztik a költségvetést, és amikor jön a visszaesés, nem csökkentik a kiadásokat, mert félnek a további recessziótól, így viszont a rengeteg fedezetlen pénz inflációt gerjeszt. Mindezt erősíti, hogy ilyenkor valutájuk is leértékelődik előbb-utóbb, rosszabb esetben egy kényszerítetten rögzített magas árfolyam összeomlása után.

Brazil reál/dollár

A brazil reál esetében a nagy leértékelődés 2014-2015-ben zajlott le, a dolláronként 2,2 reális árfolyam 4,2-ig mozdult, vagyis a reál értéke közel megfeleződött (az árfolyamot megfordítva: 0,45-ről 0,24-ig zuhant a reál). Az óriási leértékelődést azonban tavaly már korrekció követte, az árfolyam visszakapaszkodott 0,32 dollárig. Az infláció is tavaly év elején tetőzött, az OECD becslése szerint decemberben 6,3 százalék volt, januárban már csak 5,4. A pénzügyminiszter szerint a néhány gazdasági mutató alapján már mutatkoznak a kilábalás jelei, év végére lehetséges egy szerény mértékű, 0,5 százalékos növekedés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megszólalt Bóka János az uniós pénzekről
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 13:46
Az Európai Bizottság (EB) és az Európai Parlament (EP) nyers politikai nyomásgyakorlásra használják a Magyarország elleni uniós eljárásokat, amihez a magyar baloldal tevőlegesen hozzájárult - közölte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága keddi ülésén az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Makro / Külgazdaság Vaskos meglepetést okozott az óriás
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 09:02
A várt 4,8 százalékkal szemben 5,3 százalékos pluszt ért el a kínai gazdaság. 
Makro / Külgazdaság Fontos üzenet jött Németországból
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 08:28
Az Európai Unió ugyan finomabban próbálja lazítani tagországai függését a kínai gazdaságtól, mint az USA kormánya, ám a német vállalati vezetők úgy látják, hogy nem kéne elkapkodni ezt a dolgot.
Makro / Külgazdaság A legérzékenyebb ponton támadhatja Oroszországot az ukrán sereg?
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 07:55
Egy neves brit Kelet-Európa-szakértő szerint Vlagyimir Putyin rezsimje egyre inkább egy náci rendszerre emlékeztet, amit nem lehet szabályos keretek között legyőzni.
Makro / Külgazdaság A város, ahol bárki nyer, mindig elmarad a felvirágzás
Vég Márton | 2024. április 16. 07:07
A közlekedés romokban, rossz a közbiztonság, nagyobb beruházásról nem hallani. A lakosság pedig egyre fogy. Új polgármestert keres a megyeszékhely.
Makro / Külgazdaság Enyhült a német ipar ellátási hiánya
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:06
Csaknem a Covid előti szintre jutott vissza.
Makro / Külgazdaság Még nagyobb megszorítás jöhet a választások után?
Vég Márton | 2024. április 15. 15:01
Varga Mihály pénzügyminiszter 675 milliárd forintnyi állami beruházás elhalasztását jelentette be a legutóbbi Kormányinfón. Ekkora költségvetési kiigazítás elég vagy még várható egy újabb csomag? Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Makro / Külgazdaság Bombaként robbanhat Magyar Péter pártja júniusban - elképesztő eredményt hozott a szavazás
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 14:44
Ez alapján nem az a kérdés, hogy szerez-e európai parlamenti helyet a TISZA Párt, hanem az, hogy Fideszt meg tudja-e verni.
Makro / Külgazdaság Ízekre szedte Magyar Péter Ukrajnával kapcsolatos álláspontját Rácz András
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:13
A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.
Makro / Külgazdaság Európa napelemgyártó kapacitásainak 10 százaléka kivándorol
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 10:51
A német Meyer Burger bezárja üzemét Freibergben miután a kormányzati támogatás későn érkezett. Az Európai Unió elveszti napelemiparát a támogatási versenyben?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG