3p
Az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel találkozott.
Simicskó István honvédelmi miniszter (b) és Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter kezet fog Budapesten, a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2017. február 2-án. Középen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. (Kép forrása: MTI Fotó, Illyés Tibor)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tartott megbeszélés után nyilatkozott. A megbeszélésről azt mondta: még szorosabbra fűzik Magyarország és Oroszország együttműködését a nehézipari fejlesztési együttműködésben a technológia-intenzív ágazatokat illetően.

Egyiptomi vasút

Eljött a nagy nap – jön Putyin, ez lesz a menetrened >>>>

Ezek közül kiemelkedik az egyiptomi vasúti tender, amelyen magyar és orosz cégek bizonyították, hogy képesek közösen versenyképes ajánlatot tenni. Egyelőre az egyiptomi vasúttársaság ugyan nem döntött az ügyben, de hogy sikeres legyen a magyar-orosz konzorcium, az Eximbank hitelajánlatát szerdán meghosszabbították, így továbbra is versenyben vannak a megrendelésért.

A nehézipari együttműködés keretében a Dunaferr helyzetét hasonlóan látják, egyetértenek abban, hogy hatalmas lehetőségek kínálkoznak. Az orosz fél tavaly 20 millió eurót fektetett be, idén pedig ezt az összeget is meghaladják az orosz befektetések, így a Dunaferr további működése, bővülése biztosított.

Űrkutatás

Megállapodtak arról is, hogy a magyar-orosz űrkutatási programokat folytatják, ez az együttműködés eddig is kifejezetten sikeres volt. Oroszország bizonyos fázisokat kifejezetten magyar beszállítókra, fejlesztőkre bízott eddig is, így Magyarországon erre komoly exportképes ipar alakult ki, ezért a magyar kormány úgy döntött, hogy 200 millió forinttal támogatja ennek a programnak folytatását, a jövőben pedig az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt szentel ennek az együttműködésnek.

Mezőgazdaság

Szijjártó Péter kitért rá: a sikertörténetként minősíthető mezőgazdasági technológiai beruházásokat követően a magyar vízipari beruházásokat is ösztönzik Oroszországban, a cél az, hogy minél több orosz város vízrendszerének működtetésében a Fővárosi Vízművek vezető szerepet kapjon.

Szerdán a magyar kormány döntött arról, hogy négy Magyarországon található orosz ortodox templom felújítására 2,4 milliárdot forint különít el a költségvetésben.

A szanciók eltörlése

Kérdésre válaszolva a tárcavezető elmondta: Magyarország fenntartja eddigi álláspontját, amely szerint a szankciók kudarcot vallottak politikai és gazdasági szempontból is, fenntartásuk nemcsak Oroszországnak, hanem Európának is komoly károkat okoz, és "az lenne a legjobb, ha a szankciókat megszüntetnék".

A szankciók miatt az elmúlt három évben 6,7 milliárd dollár exportlehetőségtől esett el a magyar gazdaság, 2013 óta ennyivel csökkent az Oroszországba és a volt szovjet tagköztársaságokba irányuló magyar export. "Hosszú távon ezt szeretnénk ledolgozni".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG