3p
A Facebook is szeretne beszállni a terjesztett valóság bizniszbe.

A világhírű Pokemon Go után a Facebook is szeretné bevonni technológiai armadájában a kiterjesztett valóságot – írja a Reuters. A vállalat éves konferenciáján Mark Zuckerberg úgy nyilatkozott: egyértelmű, hogy a Facebook alkalmas platform más cégek számára, hogy az átlag embereket elérve kedvükre kísérletezzenek a kiterjesztett valósággal – ugyanakkor arról nem esett szó, hogy a közösségi oldalt működtető cég a Pokémonhoz hasonló játékokat készítene a jövőben.

A Pokémon Go gyakorlatilag a semmiből tűnt fel 2016 júliusában, indulása után azonban emberek milliói keltek útra, hogy okostelefonuk segítségével elkaphassák a valódi helyeken megjelenő kis szörnyecskéket.

Éleződik a verseny a Snapchattel

A Facebook már elkezdett lépéseket tenni ez ügyben – kezdetben azzal, hogy új kamerafunkciókkal gazdagította alkalmazásait, amelyek később a kiterjesztett valóság szolgálatába állíthatók. Az eredetileg egyetemi hallgatóknak készített oldal hamar kinőtte eredeti kereteit, a mostani újítással pedig a Snap Inc. nevű rivális céggel szemben is felveszi a versenyt – tekintve, hogy a Snapchat alapvetően kamerás programként gondol magára.

Zuckerberg szerint a kiterjesztett valóság segítségével virtuális üzeneteket hagyhatunk barátainknak, vagy akár olyan utcai művészeti alkotásokat is megtekinthetünk, amelyek a valóságban nincsenek ott. Ez nem csak a sarkon túl táborozó pokémonok elfogásáról szól – tette hozzá a cég alapítója.

Zuckerberg úgy véli, a kiterjesztett valóság a Google Glasshoz hasonló okosszemüveg-technológiával együtt jelentheti a jövőt, arra azonban nem utalt, hogy ezzel kapcsolatban mik a pontos tervek. Bár 2014-ben a Facebook megvásárolta az Oculus virtuális valóságot megjelenítő szemüvegét, a több mint 2 milliárd dolláros beruházás még messze áll attól, hogy tömegesen árusításba kezdjen, ezzel jelentősen hozzájárulva a vállalat bevételeihez.

Virtuális vagy kiterjesztett valóság?

Virtuális valóságnak azt a számítógépes környezet által létrehozott világot hívjuk, amely a valóságtól függetlenül, kizárólag a digitális térben létezik. Ilyen például szinte minden repülő- és autó szimulátor program, illetve a legtöbb számítógépes szerepjáték is. Ezzel szemben a kiterjesztett valóság nem az alapoktól épít fel egy környezetet, hanem az ember által érzékelhető valóságra alapoz.

A „kiterjesztett” kifejezés itt a többletinformáció utal: A program virtuálisan kibővíti a valóságot, így például kameránkat egy üdvözlőlapra irányítva meghallgathatjuk a házigazda személyes meghívását, vagy a házak falán megnézhetjük mások digitális graffitijét. Ennek a plusz tartalomnak a megtekintéséhez azonban olyan eszköz szükséges, amely képes érzékelni a fizikai valóságot – például egy kamerával és giroszkóppal ellátott okostelefon.

Tragédia: Élőben közvetítettek gyilkosságot a Facebookon

Nem csak élményekről és napsütésről szól az oldal új funkciója, Zuckerbergék mélyen hallgatnak. További részletek >>>

környezetbe plusz információt (audiovizuális tartalmat) helyezzen el, ezzel kiterjesztve egy adott tárgy – például egy üdvözlőkártya – információmennyiségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG