5p
Sötét nap ez az önjáró autók fejlesztőinek és híveinek. A Tesla Motors nyilvánosságra hozta egy májusi baleset körülményeit, amiben egy floridai férfi veszítette életét, amit egyértelműen az S-Modell robotpilótája okozott. Az amerikai járműbiztonsági felügyelet vizsgálatot indított az ügyben, ami nem csak Elon Musk birodalmát, de a teljes fejlesztési irányzatot is megbélyegezheti.

Az ohiói 40 éves áldozat, Joshua Brown megrögzött Tesla rajongó volt; korábban több videót is készített a saját járgányáról, ahogy a különböző funkciókat – egyebek mellett a vesztét okozó robotpilóta-üzemmódot is – tesztelgette. Az autópilóta korábban egyébként egy alkalommal meg is mentette az életét, erről videót is osztott meg korábban YouTube-on.

Az autópilóta módot kifejezetten arra találták ki, hogy kényelmesebbé tegye az autópályás vezetést, a szenzorok azonban bizonyos körülmények között nem működnek, derült ki a Tesla jelentéséből. A verőfényes napsütésben ugyanis sem a vezető, sem a szenzorok nem érzékelték a Joshua elé bevágó 18 kerekes, utánfutós fehér kamiont, és a robot egyenesen alávezette a kocsit, fékezés nélkül.

Vizsgálódik a bizottság

A Tesla több mint két hónappal a baleset után értesítette a hatóságokat, ami már önmagában elég indok lehet arra, hogy kisebb háborút indítsanak a gyártó és a vezetője, Elon Musk ellen. Az amerikai járműbiztonsági hatóság vizsgálatot indított az ügy kapcsán, ennek keretében 25 ezer darab S-Modellt vizsgálnak majd át. A Tesla ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy míg náluk 130 millió robotpilótával megtett mérföldre egyetlen halálos baleset jutott, addig a világon minden 60 milliomodik mérföldre jut egy.

Zúzdába a robotkocsikkal?

Az biztos, hogy a szerencsétlenség ismét felszíthatja az ellenérzéseket az önjáró autók iránt, mivel az ellenzők véleménye szerint a sokkal biztonságosabb a közlekedés, ha az életünket emberekre és nem gépekre bízzuk. Ahogy az a rendőrségi jelentésből kiderült, jelen esetben sem a szenzorok, sem Joshua nem érzékelték a nagy, fehér kamiont a verőfényes ég előtt, ez azonban nem akadályozhatja meg, hogy elkaszálják a többi gyártó, így az Apple vagy a Google fejlesztéseit is, amennyiben a járműbiztonsági hatóság az ellentábornak ad igazat.

Forrás: NASDAQ


Szabadulnak a véres részvényektől

A rossz hír a vállalat árfolyamának sem kedvez, a tegnapi zárás előtt még 1 százalékos pluszban kereskedtek a Tesla papírjaival, ez azonban mára elolvadt, és a nyitás előtti árfolyam már a 3,5 százalékos mélységekben kavarog. A Tesla Motors árfolyama egyébként az elmúlt három évben az ötszörösére kúszott fel, egyes becslések szerint a vállalat teljes értéke meghaladhatja a 30 milliárd dollárt (ez a legnagyobb gyártó, a General Motors értékének kétharmada). A sorozatos fejlesztések miatt azonban a Tesla továbbra sem termel profitot, erre az elemzők szerint a legkorábban 2020-ban kerülhet sor.

Hogy látják ezt az elemzők?

Sok múlik majd azon, hogy mire jutnak a szabályozók a vizsgálat során, ezt mondta az Equilor private banking igazgatója, Nagy Bertalan a Privátbankár.hu-nak. Mint ahogy az az úttörő vállalatok esetében lenni szokott, a szabályozás még nem készült el a technika befogadására, így érthető a piac és a társadalom szkepticizmusa is. Egy-egy baleset hasonló ellenvetéseket kavarhat, mint amilyen a Google korábbi koccanását követte, amikor alaposan megtépték a vállalat részvényeit, és a szabályozás elkészülését is évekkel visszavetheti.

Hol járhatnak majd először önjáró autók?

Az igazgató meglátása szerint 2020-25-re már biztosan készen lesz az önjáró autókra vonatkozó szabályozása, szerinte először zárt rendszerben, például autópályákon, körforgalmakban járhatnak majd az utakon robotkocsik. A városokon kívüli útszakaszokon ugyanis biztosabb a GPS jel, stabilabbak a térképek, és kevés a zavaró tényező. Már most vannak olyan adaptív tempomatok, amik gyakorlatilag az önvezető autók előhírnökei, tette hozzá Nagy Bertalan.

Mi lesz a Tesla sorsa?

A Tesla körül már a bevallás előtt is állt a bál a Solar City felvásárlása miatt, mivel Elon Musk gyakorlatilag a saját cégét akarja bekebelezni, ami nem tetszik az igazgatótanácsnak. A tanácstagok egyébként is Musk családtagjaiból és ismerőseiből kerülnek ki, így a döntésük nem feltétlenül tükrözi a befektetők érdekét Nagy Bertalan szerint. Egy nagybefektető kérvényezte, hogy évente változtassák meg a tanács összetételét és bővítsék a tagok számát is.

A Solar-ügy és a halálos baleset okozta hírhullám még egy darabig biztosan nyomást gyakorol majd a Tesla egyébként is  negatív hullámot élő árfolyamára. Az biztos, hogy a 200 dolláros támaszt még nem fogja átütni, de pozitívumot csak egy nyereséges jelentés vagy a Model 3 értékesítése tudna hozni a cég életébe – utóbbira pedig még biztos, hogy legalább őszig várni kell. A versenytársak, mint a BMW, a Toyota vagy a Nissan ráadásul már dolgoznak a saját elektromos autóik hatékonyságán, így könnyen lehet, hogy az elektromos autózás egykori úttörője – akárcsak hajdanán a repülőknél a Concorde – lemaradhat a saját versenyében.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG