2p
Nem meglepetés, hogy a tévépiac jóval nagyobb bevételt termel, mint a rádiós, de pontosan mekkora ez az összeg?

Az Artisjus 2,5 milliárd forint jogdíjat oszt ki májusban a szerzőknek az előző évi rádiós, televíziós elhangzások, a komolyzenei koncertek után, továbbá a ráosztásokból a rádiós és tévés elhangzások alapján járó részt. Éves szinten ez az összeg mintegy 9 milliárd forint.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri - rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás -, majd ezek alapján végzi el a jogdíjfelosztást - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.

A magyar szerzői jogvédő iroda által beszedett televíziós és rádiós jogdíjak összege 2015-ben és 2016-ban közel azonos volt. Az egyes csatornák bevételeik alapján fizetnek jogdíjat. A felosztás pontalapú: minden elhangzás pontokat kap a hosszúság, műfaj és az elhangzás jellege alapján és az is számít, hol hangzott el a mű (mennyi jogdíjat fizetett az adott csatorna). A pontok alapján osztja szét az Artisjus a beszedett összeget.

Tarol a tévépiac

A tévés piac bevétele tavaly mintegy 100 milliárd forint volt, utóbbi 9 milliárd. A jogdíjak is bevételalapúak, így egy tévés elhangzás önmagában, átlagosan magasabb jogdíjat jelent a szerzőnek, mint egy rádiós, a ráosztásnál viszont a rádiós adatok nagyobb súllyal esnek latba. Ez azt jelenti, hogy egyes jogdíjfajtáknál (gépzenei, üres hordozó) nincsenek adatok a vendéglőkben elhangzott vagy az otthon másolt zenékről, ezért a más forrásokból származó pontos adatok alapján a szerzők az Artisjus küldöttgyűlése által meghatározott szabályok szerint osztják szét ezt a jogdíjat - egy részüket éppen a rádiós és tévés adatokat alapul véve.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG