2p
A Hargita megyei törvényszék megtiltotta az Igazi csíki sör gyártójának a termék forgalmazását, ezzel első fokon helyt adott a Heineken Románia keresetének.

A romániai sörgyártók perében pénteken hozott ítéletét a törvényszék honlapján hozta nyilvánosságra. Az ügyben eljáró bírák úgy ítélték meg, hogy az Igazi csíki sört gyártó és forgalmazó Lixid Project Kft. és tulajdonosa, Lénárd András megsértette a Heineken Románia szellemi tulajdonát, amelyet a Ciuc (Csík) és a Csíki Premium márkák levédése biztosított számára. A törvényszék álláspontja szerint az Igazi csíki sör gyártója tisztességtelen, megtévesztő eszközt használt az üzleti versenyben.

Kép forrása: csikisor.com

A sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai is vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.

A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszerdában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi csíki sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

Pénzbüntetést is kaptak

A Hargita megyei törvényszék pénteki ítéletében megszabta: az Igazi csíki sör gyártójának az ítélet jogerőre emelkedését követő 30 nap alatt vissza kell vonnia termékeit a piacról, és meg is kell semmisítenie. Azt is megtiltotta a Lixid Project Kft.-nek hogy a www.csikisor.com és a www.csikisor.ro domainneveket használja. Emellett az alperest 35 ezer lej (2,4 millió forint) perköltség megtérítésére kötelezte. Az ítélet ellen fellebbezhetnek a felek. 

A sörgyártók jogvitájában márciusban már született egy jogerős ítélet. Akkor a suceavai táblabíróság elutasította jogerősen a Heineken Románia kérését, amelyben a multinacionális cég törvényszéki elnöki rendelettel próbálta azonnali hatállyal bezáratni az Igazi csíki sört gyártó csíkszentsimoni gyárat.

Lénárd András egy korábbi interjúban valószínűsítette, hogy a márkaperben nem Romániában születik meg a végső döntés. Elmondta, hogy a Heineken a romániai pereskedés mellett a spanyolországi Alicantéban székelő uniós szabványügyi hivatalhoz (OHIM) is panaszt nyújtott be. Az ottani eljárás szintén folyamatban van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG