3p
A magyar cégek egyre gyakrabban nyúlnak a faktoring eszközéhez, különösen a nagyvállalatok biztosítják így, hogy hozzájussanak kintlevőségeikhez.

1300 milliárd forintos piac

A Magyar Faktoring Szövetség tagvállalatai 2015-ben több mint 1200 milliárd forint összegben vásároltak vállalatoktól vevői, egyéb kötelezettekkel szemben keletkezett követeléseket. Ha azokat a szereplőket is figyelembe vesszük, akik nem tagjai a szövetségnek, a teljes hazai faktoring-forgalom 2015-ben 1300 milliárd forint körülire becsülhető.

A 2014. évi 14 százalékos növekedést követően 2015-ben már 31, 2016 első félévében 39 százalékkal bővült a forgalom a szövetség közleménye szerint.

A forgalom növekedése a finanszírozás volumenét is jelentősen megnövelte, amely 2015 végén meghaladta a 140 milliárd forintot. Ez különösen azért is jelentős, mert eközben a vállalati hitelállomány teljes volumene 6,5%-kal csökkent - igaz, a kiugró emelkedés mögött elsősorban két piaci szereplő kiemelkedő teljesítménye áll, összességében azért a szövetség tagjainak közel fele tudott számottevő növekedést felmutatni.

Mi a faktoring lényege?

A cég kiállít egy számlát vevőjének, de még mielőtt a vevő ténylegesen kifizetné a számla ellenértékét, a kiállító cég eladja a követelést a faktorcégnek. A vevő innentől kezdve a faktorcégnek tartozik. A faktorcég fizet a vevő helyett a kiállítónak, de az összegből leveszi saját jutalékát. A számlát kiállító cégnek ebben az az üzlet, hogy már a kiállítás után, jóval a fizetési határidő előtt pénzéhez juthat, és akár annak kockázatól is megszabadulhat, hogy a vevője esetleg nem fizet.

Vannak ugyanis olyan konstrukciók, ahol a faktorcég azt a kockázatot is vállalja, hogy a vevő  nem fizet - így saját eszközeivel kell behajtania a kintlevőséget. Ez persze a drágább konstrukció, visszkereset nélküli finanszírozásnak hívják. A 2015-ben megvásárolt követelések harmada Magyarországon ilyen volt.

Az olcsóbb verzió, a visszkeresetes faktoring tette ki a 60 százalékot - ezeknél az ügyfél köteles visszafizetni a ki nem fizetett számlára folyósított finanszírozást, de a faktorcég ezen ügyleteknél is segít a követelések behajtásában, a vevő fizetőképességének a megítélésében, szállítási limitet javasol stb., amivel számottevően csökkennek a vevői kockázatok.

A kiskereskedelem adja a forgalom felét

Bár minden üzletágban alkalmazható, a faktoring legelőször a nagy kiskereskedelmi láncokba beszállító vállalkozások esetében vált népszerűvé. Ma is a kereskedelmi követelések faktorálása adja a forgalom 41%-át. Az ipari termelők, gyártók követelései a teljes faktoring forgalom 29%-át teszik ki.

A nagyvállalatok egyre kedveltebb eszköze

A faktoringot a válság óta egyre nagyobb arányban választják a nagyvállalatok: részesedésük már elérte a teljes piac felét. Ez a szövetség szerint kedvező, megfelel a nyugat-európai trendeknek. A mikro- és kisvállalati ügyfélkör forgalmának csökkenése azonban kedvezőtlen jelenség mind a faktorok, mind a nemzetgazdaság számára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG