3p
A NAV a rendőrséggel és a BKK-val közösen ellenőriz szúrópróbaszerűen. Az eddigi mérleg: 250 ellenőrzés, 3,6 millió forintnyi bírság és 4 rendszámtábla már ugrott is áprilisban. Az ellenőrzéseknek azonban itt még nincs vége, igyekeznek kiszűrni a jogellenesen működő szolgáltatókat a jövőben is.
Taxisok demonstrációja Budapesten, 2015. június 16-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Több mint 250 Uber-ellenőrzést végzett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén január 1-jétől, a mulasztási bírságok összege megközelíti a 3,6 millió forintot, és a revizorok kiszűrtek 20 adószám nélküli – kontár - sofőrt - összegezte közleményében a NAV az Uber elleni harc jelenlegi állását. Április 25-től a NAV új „formával” bővítette ellenőrzési repertoárját. A rendőrséggel és BKK-val közösen végzett ellenőrzések eddigi eredménye: 4 rendszámlevétel.

Így buktatnak le

A NAV által vezetett – rendőrséggel és BKK-val közös – akciók nemcsak az adózás ellenőrzésére, hanem a közlekedési szabályok betartására is kiterjednek. A NAV a sikeresség érdekében, a fővárosban megújította korábbi megállapodását a BKK-val, mely szerint együttesen végzik a személyszállítási szolgáltatások ellenőrzését.

A NAV két revizora „próbafuvar” keretében veszi igénybe az uber szolgáltatást. Az érkezési címen a közlekedési központ és a rendőrség munkatársai fejezik be az ellenőrzést. A revizorok az adózási szabályok megszegéséért mulasztási bírságot szabhatnak ki, a BKK a taxizásra vonatkozó engedélyek és feltételek meglétét vizsgálja, melyek hiánya esetén a rendőrség leveheti az autó rendszámát. A jövőben a nap bármely időszakában is számítani lehet az ellenőrök jelenlétére, akár munkaidőn kívül (késő délután, éjszaka) és hétvégén is.

Baj van az autóval is

Az adóhivatal nemcsak azt ellenőrzi, hogy a próbafuvar után a sofőr ad-e szabályos számlát, és van-e adószáma. A revizorok tapasztalata szerint a szolgáltatást számos esetben olyan személygépkocsival végzik, mely egy cég tulajdonában van, a sofőr pedig egy másik társaság alkalmazottja. A NAV ezekben az esetekben a cégeknél is megvizsgálja a működés és a foglalkoztatás szabályszerűségét.

Az Uber-sofőrök a tevékenységet egyéni vállalkozóként vagy gazdasági társaság alkalmazottjaként végezhetik. Tehát adószám és bejelentés mindenképpen szükséges. Mindemellett a szolgáltatáshoz egyéb adókötelezettségek is tartoznak, például számlát kell adni, bevallást kell készíteni és nem utolsó sorban, adót kell fizetni.

Az ellenőrzéseknek itt még nincs vége, a NAV és a BKK a rendszeres és összehangolt akciókkal, az utasok és a jogkövető taxisok érdekei védelmében igyekeznek kiszűrni a jogellenesen működő szolgáltatókat a jövőben is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG