Hirdetés
Hirdetés

Több milliárdos teher került le az egyetemek nyakáról

2017. január 11., 12:28

Tavaly decemberben mintegy 29 milliárd forintértékben 12 egyetemi PPP-projekt sikerült kiváltani.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén. MTI Fotó: Kovács Tamás
Palkovics László MTI Fotó: Kovács Tamás

Palkovics László elmondta, hogy a 2016-os költségvetésben a PPP-k kiváltására egy 5,4 milliárdos, felülről nyitott keretösszeg volt elkülönítve, ami idővel 18 milliárdra emelkedett. A magyar gazdaság állapota év végén lehetővé tette a további kiegészítést, így összesen 29 milliárd forint értékben sikerült tucatnyi egyetemet a PPP terhektől megszabadítani.

Elsősorban ott tudták megtenni a lépést, ahol a partnerek is nyitottak voltak a szerződések megszüntetésére. Az államtitkár elmondta, hogy az idei költségvetés 18 milliárd forintot tartalmaz erre a célra, de reményei szerint a gazdaság ismételten jól teljesít majd, s így a tavalyihoz hasonló volumenben zárhatnak le PPP konstrukciókat.

Hirdetés

Palkovics László emlékeztetett arra, hogy a 2004-2010 közötti oktatási kormányzat PPP-konstrukciókban felsőoktatási intézményeket épített és újított fel, ami nem volt szükségszerűen rossz, de a szerződések elemei a magyar állam számára hátrányosak, a magánpartnereknek rendkívül előnyösek voltak.

2010 után az új kormány felülvizsgálta az 54 projektet, amelyek a teljes futamidejükre 400 milliárd forint költséget jelentettek volna, miközben a projektek bekerülési értéke nem haladta meg a 100 milliárdot. Mint mondta, az épületeken túl a kapcsolódó szolgáltatások sem voltak előnyösek az intézmények számára.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Kiakasztanál egy részvényt a falra? Nem árt, ha tudsz ezekről is

Kiakasztanál egy részvényt a falra? Nem árt, ha tudsz ezekről is

Bár sok értékpapír már csak számítógépes jelek formájában, értékpapír-számlákon létezik, ma is sok részvényt nyomtatnak ki, igényes esztétikai és biztonsági nyomdai elemekkel. Mindkét megoldásnak megvannak az előnyei és a hátrányai. Tudta, hogy a Keler-nél is lehet saját számlája, amelyen megjelenik, milyen értékpapírjai vannak?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

  • BUX32956.30-0.01%
    DAX9823.5-2.77%
    EUR/HUF311.610%
    EUR/USD1.08340%
    Arany1118.150%

Heti várható események, adatok

  • április 24
    Fogyasztói bizalmi index
    KSH: Kiskereskedelem (második becslés, február)
    IFO üzleti hangulatindex
    Alcoa (2017 Q1)
    T-Mobile USA (2017 Q1)
    április 25
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció (20 mrdFt)
    McDonald's (2017 Q1)
    Újlakás értékesítések és építések
    április 26
    Daimler (2017 Q1)
    PepsiCo (2017 Q1)
    Twitter (2017 Q1)
    Boeing (2017 Q1)
    április 27
    Lufthansa (2017 Q1)
    Fogyasztói bizalom (végleges)
    EKB kamatdöntés
    Fogyasztói árindex
    Microsoft (2017 Q1)
    Alphabet (2017 Q1)
    április 28
    KSH: Foglalkoztatottság és munkanélküliség (január–március)
    KSH: Ipari termelői árak (március)
    Fogyasztói árindex
    Munkanélküliségi ráta
    Ipari termelés
    Fogyasztói árindex
    GDP (Q1)

Szavazás

Ön szerint hogyan kellene hívni a 2018-as költségvetést?