2p
A vállalat nem ért egyet a vádakkal, szerintük a vezetőség korrektül járt el.

Bűnvádi eljárást indított Romániában a korrupcióellenes ügyészség a Digi csoport vezérigazgatója ellen. Serghei Bulgacot aki a távközlési szolgáltatásokat biztosító csoport romániai leányvállalatának, az RCS és RDS-nek a vezérigazgatója is - megvesztegetéssel és pénzmosással gyanúsítják egy sportközvetítés televíziós jogainak megvásárlásával kapcsolatos ügyben – közölte a vádhatóság.

A vádhatóság szerint az RCS és RDS 3,1 millió euróval vesztegette meg Dumitru Dragormirt, a Román Hivatásos Labdarúgó Liga volt elnökét, hogy előnyben részesítse a vállalatot sportközvetítési jogok megszerzésében.

Tudtak róla a részvényesek

A vállalat erről azután tett közzé hírt, miután elkezdődött a kereskedés a Digi részvényeivel. A vállalat részvényeinek 25 százalékát tőzsdére vezették a tulajdonosok, a befektetők pedig nagyjából 197 millió euró értékben fizettek az újonnan kibocsátott részvényekért. A Digi szerint már a múlt héten lezárult elsődleges részvénykibocsátási eljárás ideje alatt értesítették a részvényeseket, hogy a vállalat több vezetője ellen vizsgálatot folytat a korrupcióellenes ügyészség.

A vizsgált személyek között van Ioan Bendei, az RCS és RDS adminisztrátora, Alexandru Oprea, az RCS és RDS volt vezérigazgatója, valamint Mihai Dinei, a vállalat jogi ügyeit irányító személy. „Cégünk továbbra is együttműködik a hatóságokkal. Úgy véljük, hogy a volt és a jelenlegi vezetőség tagjai korrektul és törvényesen jártak el” – írja a Digi közleményében. A vállalat szerint a vizsgálat nem befolyásolja jelentősen a szolgáltató tevékenységét.

Megkapták a sallert a médiacégek: megszavazták a reklámadót

Módosította a parlament a reklámadóról szóló törvényt kedden, ennek értelmében 7,5 százalék lesz a kulcs a második félévben a reklámadó-fizetésre kötelezetteknek. Tovább >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bevásárolt a Waberer's a szomszédban, további növekedést alapoznának meg
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:08
A szerb piac meghatározó szereplőjében szerzett többségi részesedést a magyar logisztikai óriás.
Vállalat Nagyot mentek a Volkswagen tömegmárkái 2023-ban
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:47
A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21 százalékkal 138 milliárd euróra nőtt, a működési eredmény 80 százalékkal 7,3 milliárd euróra emelkedett.
Vállalat Menekülőre fogta a Boeing vezére
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:33
2024 végén távozik a Boeingtől David Calhoun vezérigazgató. 
Vállalat Szabálysértésen kapta az Apple-t, a Google-t és a Metát az Európai Bizottság
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 14:16
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta vállalat ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) - jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.
Vállalat Óriási dobást jelentett be a Revolut – a magyar ügyfelek is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 08:43
Március 25-től már elérhető a lehetőség.
Vállalat Újabb terheket kaphat a nyakába a Spar
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 14:16
Rövid időn belül újabb kormányzati sarcok nehezíthetik a Spar és még pár külföldi kiskereskedelmi lánc itteni életét.
Vállalat Rásütött a nap a Waberer’s kamionjaira
Privátbankár.hu | 2024. március 22. 10:06
A logisztikai szolgáltató 711 millió eurós árbevétel mellett közel 96 millió euróra növelte EBITDA és 43 millió euróra EBIT (üzemi) eredményét. Rekordévet zárt, és nagyobb osztalékot is fizet.
Vállalat A horvát sportautógyártó elbúcsúzik a kényszermunkát alkalmazó kínai cégtől
Bózsó Péter | 2024. március 21. 19:01
A horvát elektromos luxusautógyár, a Rimac kiszáll a kínai akkumulátorgyártóval, a Camel Grouppal közös vállalkozásából.
Vállalat Új gyárakkal szórja meg a világpiacot a Mapei
Mester Nándor | 2024. március 20. 12:43
Közép-Európában egyelőre nem terveznek új üzemet. Ukrajnában nagy lehetőséget látnak, ha véget érnek a harcok és egy újjáépítést segítő olasz állami programba bekapcsolódnának, mint Itália legnagyobb építőipari cége.
Vállalat Tudja, mekkorát kaszált tavaly év végén a Xiaomi?
Privátbankár.hu | 2024. március 19. 17:34
A vártnál nagyobb bevételt és profitot realizált 2023 IV. negyedévében a Xiaomi, melyben nagy szerepe volt az új Mi14-es modellüknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG