3p
Magyarországon a Telenor munkaállomásait is érintette a támadás.
(Forrás: EPA)

A múlt péntek délután indult kibertámadás sorozat világszerte mintegy 150 országban okozott problémákat. A zsarolóvírus elérhetetlenné teszi a fertőzött számítógép egyes file-jait, ezzel megbénítva a gép működését. Egy brit kiberbiztonsági szakértőnek a vírusba rejtett internetes azonosító regisztrálásával sikerült a hét végén leállítania a vírus világméretű terjedését, de vasárnap már új változatok bukkantak fel az interneten, melyek nem tartalmazzák a kikapcsolókódot, viszont ezek nem olyan kártékonyak.

Sárvári Richárd, a Telenor megbízott műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: nem voltak veszélyben a lakossági felhasználók adatai és eszközei a múlt pénteken világszerte észlelt kibertámadás sorozatban, a Telenor előfizetői változatlanul használhatják készülékeiken az internetet.

Tájékoztatása szerint a WannaCry elnevezésű zsarolóvírus alapvetően vállalati belső hálózatokon alkalmazott protokollnak a gyengeségét használja ki, cégek eszközeit támadja meg. A Telenornak mindössze 30-40 munkaállomását érintette a kibertámadás.

200 ezer számítógépet fertőzött meg

Egyelőre úgy tűnik, hogy sikerült elkerülniük a kiberkáoszt az európai kormányoknak és vállalatoknak, a helyzet stabilizálódni látszik a hét végén mintegy 150 országon végigsöprő WannaCry zsarolóvírusos kibertámadás után - közölte az európai rendőrségi együttműködési szervezet (Europol).

"A jelek szerint nem emelkedett az áldozatok száma, a helyzet stabilnak tűnik Európában, ami sikert jelent" - mondta Jan Op Gen Oorth, a hágai székhelyű Europol egyik szóvivője. Hozzátette, úgy látszik, hogy a hétvégén sokan frissítették a számítógépes biztonsági szoftvereiket.

A szervezet adatai szerint példa nélküli módon világszerte több mint 200 ezer számítógépet fertőzött meg a zsarolóvírus, amely autógyárak, kórházak, iskolák, boltok és vasúttársaságok informatikai rendszereit is megbénította. Rob Wainwright igazgató vasárnap azon aggodalmának adott hangot, hogy hétfőn tovább nőhet majd az áldozatok száma, amikor az emberek visszatérnek a munkába.

"Kissé korai lenne még megmondani, hogy ki áll a támadás mögött, de dolgozunk a kód feltörésén" - jelentette ki a szóvivő.

A zsarolóvírust szakemberek szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségtől (NSA) lopták el, más szoftverekkel együtt. A kártevő a Windows operációs rendszerek egyik sebezhetőségét használja ki.

A támadássorozatot úgynevezett ransomware vírussal követték el, amely láncfertőzést okozott az egymással összeköttetésben lévő számítógépes rendszerekben. A WannaCryként ismert zsarolóvírus továbbfejlesztett változata terjedhetett szét, amelynek készítői 300 vagy 600 dollárnak megfelelő összeget próbálnak kicsikarni a felhasználóktól a bitcoin nevű virtuális valutában, a rosszindulatú program által zárolt adatok hozzáférhetővé tételéért.

A világ nincsen felkészülve a hackerek háborújára

Akárki is a felelős a világ első, globális zsarolóvírus-támadása mögött, rámutatott arra, hogy a világ nincsen felkészülve a kiberháborúra. Holott csak idő kérdése, hogy a múlt hetinél nagyobb és pusztítóbb kibertámadás érje a világot. Az amerikai kiberparancsnokság folyamatosan figyeli és tippekkel látja el a német és brit szövetségeseket a választási kampányuk alatt folyó orosz hacker-támadásokkal kapcsolatban. Káncz Csaba jegyzete >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG