4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Magyarországon minden negyedik embert érint az allergia valamilyen formában, parlagfű allergiától pedig a lakosság közel 20 százaléka szenved. A szénanáthás betegek száma a kilencvenes évek eleje óta 27-szeresére emelkedett. Ezek az adatok már-már közhelyesen hangoznak. Idáig azonban még nem igazán foglalkoztak az allergiával, mint gazdasági problémával.

Az allergia alapvetően ugyan népegészségügyi probléma, de napjainkra olyan méretet öltött, hogy a gazdaságra is érezhető negatív hatással van. Német, svéd, belga és amerikai szerzők tanulmányukkal most erre próbálják felhívni a figyelmet. Kutatásukban a 15-65 év közötti, európai munkaképes lakosságot vizsgálták abból a szempontból, hogy hány napot hiányoztak munkahelyükről az allergia miatt, illetve azokon a napokon, amikor dolgoztak ugyan, de allergiás tünetek jelentkeztek náluk, milyen mértékben csökkent a teljesítőképességük. Megnézték továbbá azt is, milyen költségei voltak annak, hogy enyhíteni próbálták a tüneteiket.

Az Európai Unióban az allergiások számáról eltérő adatok állnak rendelkezésre: korábban 20-30 százalékos érintettséggel számoltak, de a legfrissebb német adatok szerint a munkaképes lakosság 41 százaléka szenved az allergia valamilyen formában. Így a 15-65 év közötti dolgozók közül legalább 44 millió, de akár 76 millió személy is érintett lehet.

Mivel van a gond?

Ez hatalmas szám, azonban önmagában még nem kellene, hogy gondot jelentsen. A problémák sora ott kezdődik, hogy a betegek jelentős része nem megy orvoshoz a tünetekkel. A nem megfelelő kezelés következtében azonban rengeteg embernél alakulhat ki idült felső-légúti betegség, ami – akárcsak az allergia – csökkenti a munkahelyi teljesítőképességet. A nem megfelelően kezelt allergiás betegek azért jelentik a legnagyobb problémát, mert nagyjából az allergiások 10 százaléka mondható tünetmentesnek, tehát még a legjobb esetben is 40 millió, pesszimistább becslés szerint akár 76 millió dolgozó teljesítménye csökken az allergia miatti hiányzás, vagy a csökkent produktivitás miatt.

Az átlagos heti munkaidőt, az allergiás munkanapokat, valamint az átlagbért figyelembe véve a tanulmány szerzői kimutatták, hogy egy allergia szezon alatt a teljesítmény kiesés 54,9-150 milliárd euró mínuszt jelent az EU-nak. Ha pedig ezek a betegek az útmutatás szerinti ideális kezelést kapnák, az csak 5-8,5 milliárd euróba kerülne, tehát a jó kezeléssel meg lehetne spórolni minimálisan 50-142 milliárd Eurót.

A helyzet Magyarországon sem jobb

Dr. Endre László, egyetemi docens, gyermekgyógyász, allergológus, pulmonológus, a Vasútegészségügyi Központ orvosa szerint hazánkban a munkaképes korú lakosságnak – 4 millió fő – legalább 20 százaléka szenved valamilyen allergiában, ez tehát 800 ezer embert érint. Irányadónak tekintve azt az európai számot, hogy 90 százalékuknak – a kezelés ellenére is – van valamilyen tünete, akkor hozzávetőlegesen 720 ezer ember esetében beszélhetünk munkateljesítmény csökkenésről.

Ha ugyanúgy, mint Európában máshol, ők is 3 napot hiányoznak a betegségük miatt, allergiás szezonjukban pedig teljesítményük 10 százalékkal csökken – ami további 4,8 napnak megfelelő kiesést jelent –, akkor személyenként 7,8 napnak megfelelő termeléskiesés keletkezik szezononként.

Ekkora veszteség az országnak

Ha azt vesszük, hogy magyarországi átlagos havi fizetés 155 ezer forint,  átlagosan 21,2 munkanapból áll egy hónap: ennek alapján a napi kereset  7 322 Ft.

Ha a 720 ezer allergiás beteg 1 év alatt átlagosan személyenként 7,8 napnak megfelelő termeléskiesést produkál, az összesen 5 616 000 munkanapnak felel meg. A napi keresettel számolva az allergiás betegek által egy év alatt „produkált” teljes kiesés így 41,1 milliárd forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG