3p
A GVH félmilliós bírsággal sújtotta a natúrkozmetikumos céget.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Manna Natúr Kozmetikum Kft. és a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt. megtévesztette a fogyasztókat egyediként hirdetett ajánlataival, valamint valótlanul állította, hogy csak korlátozott ideig érhetők el honlapján a felugró ablakokon látható termékek a feltüntetett promóciós árakon.

A GVH a jogsértésekért a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-re ötszázezer forint bírságot szabott ki, míg a Manna Natúr Kozmetikum Európa Zrt.-t figyelmeztetésben részesítette.

A GVH a cégek 2015 januárjától 2016 decemberéig a https://manna.hu/ honlapon, a vásárlói rendelések leadásakor megjelenő, egyediként hirdetett ajánlatait és egyéb hirdetéseit, köztük az alábbiakat vizsgálta:

„Egyedi ajánlat csak Neked! Repülj el a mediterrán vidék narancsligetébe az elbűvölően illatos Dolce Vita szappannal, most 1270 Ft helyett csak 990 Ft-ért!"

„Figyelem ez egy megismételhetetlen, egyszeri ajánlat, ha lejár az idő, ez az ablak eltűnik! Ajánlatunk még … másodpercig él (piros keretben, a kipontozott résznél 2 perctől másodpercenként számol vissza folyamatosan a rendszer) (…)”

A GVH megállapította, hogy a két vállalkozás megtévesztő kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert hamisan hirdette ajánlatait megismételhetetlenekként, az informatikai szakértői vizsgálat alapján ugyanis egyértelművé vált, hogy azok nem tekinthetők egyedieknek, sőt, teljesen függetlenek a kosár tartalmától vagy a vásárlói előzményektől, preferenciákról.

Két percig tartó ajánlat

Valamint a GVH szerint a cég valótlanul állította, hogy kedvezményes ajánlata csak két percig érhető el, megfosztva a fogyasztókat a tájékozott döntéshez szükséges időtől és alkalomtól.

Utóbbi jogsértés csak egy szűkebb fogyasztói kör esetében volt valótlan, mert csak azon fogyasztók találkozhattak újra és újra az ugyanolyan tartalmú ajánlatokkal, akik nem léptek be regisztrált felhasználóként a rendszerbe.

A GVH a Manna Natúr Kozmetikum Kft.-re kirótt bírság kiszabásakor a felugró ablakokkal kapcsolatban realizált nettó árbevételt vette alapul. A GVH súlyosító körülményként értékelte többek között a jogsértő magatartás kiterjedtségét.

A cég megdöbbent GVH döntésén és jogi lépést fontolgat

Értetlenül állunk a versenyhatóság döntése előtt. Mindvégig bíztunk benne, hogy sikerül bizonyítani az igazunkat. Meggyőződésünk, hogy vállalkozásunk betartva a jogszabályokat, jóhiszeműen és tisztességesen járt el. Alaposan megvizsgáltuk a határozatot és mivel több ponton eltérő az álláspontunk, fontolóra vesszük a jogi lépés lehetőségét – mondta Varga Darabos Andrea a Mannaszappan alapítója a GVH bírságra reagálva.

A Manna Natúr Kozmetikum álláspontja szerint mindvégig az elvárható gondossággal járt el. A kereskedelmi gyakorlat során olyan hatékony eszközöket, módszereket alkalmazott, amelyek biztosították, hogy gyakorlata ne legyen tisztességtelen, illetve megtévesztő.

A Manna Natúr Kozmetikum meggyőződése, hogy a hatóság téved, ezért jogászai segítségével vizsgálja a jogi lépések megtételének lehetőségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG