3p
Valaki valamit nagyon elszámolt a magyar kereskedelmi gáztározóknál, ez így nem lesz jó.
MTI Fotó: Balázs Attila

Egy-két héten belül kiürülnek a magyarországi kereskedelmi tározók, így a fogyasztást már csak a csekély mértékű hazai kitermelésből és a növekvő importból kell ellátni a tél utolsó napjaiban. A gond az, hogy az államosított gázcégek ősszel kevés földgázt tároltak be, és a tél lett hidegebb a számítottnál. Az energiahivatal szerint nincs veszély, a stratégiai tartalék és a növekvő import garantálja az ellátásbiztonságot – írja a napi.hu.

A magyar kormány 2013 márciusában 264 milliárd forintért vásárolta fel az E.On földalatti földgáztárolóit, és a gázkereskedő cégét. Mivel az ügylet üzletileg nem lehet igazán nyereséges a kormány mindig is az energiaellátás biztonságával indokolta a tranzakciót. Mára a kereskedelmi tározók mellett a korábban törvénnyel kötelezett magáncégek által épített stratégia célú tározó is közvetlen állami befolyás alá került, vagyis megvalósult a totális kormányzati kontroll a gáztározás felett, más szóval elértünk az energiabiztonság egy minősített fokát, már ha az állami tulajdon annak tekintjük. Mégis idén teljes kormányzati felügyelet mellett alakulhat ki az a rég nem látott helyzet, hogy tél vége előtt elfogynak a kereskedelmi készletek.

Energiahivatal: lesz elég földgáz

A földalatti gáztározókba a fűtési szezon elejéig - október hatodikáig - 3,7 milliárd köbméter földgázt tároltak be - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Az eltárolt mennyiség 13 százalékkal magasabb az előző gázévben eltárolt mennyiségnél. A MEKH közlése szerint január 23-án még 1,8 milliárd köbméter gáz volt a tárolókban, ami a hideg miatt január 29-ére az AGSI - Gas Infrastructure Europe adatai szerint - 1,5 milliárd köbméterre csökkent.

Üresen kongó tárolók

A száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Földgáztároló Zrt. birtokolja az E.On-tól megvásárolt földalatti gáztárolókat, ezekbe összesen 4,43 milliárd köbméter földgáz fér el. Ezek a tárolók a korábban kitermelt magyar földgázmezők, amelyek átalakítottak betárolásra is, így nyáron föltöltik, télen pedig újra kitermelik az eltárolt gázt ezekből a gázcsapdákból.

A tárolók fizikailag Hajdúszoboszló és Zsana mellett találhatóak, míg két kisebb egység Pusztaederics és Kardoskút mellett mélyen a föld alatt 2-3 kilométer mélyen helyezkedik el. A négy tároló töltöttségi szintje alig 9,6 százalékos volt vasárnap, ami azt jelenti, hogy 425 millió köbméter földgáz van a kereskedelmi tárolókban, ám ennek egy része már a stratégiai készlet része.

Nem tároltak be eleget, nagyobb lett a fogyasztás

A probléma a gázkereskedő cég és a gáztározók államosítása miatt alakult, hisz ugyanis a korábban a német E.On nem engedhette meg magának, az elégtelen nyári-őszi betárazást, ráadásul annak költségeinek előteremtése sem okozott gondot német multinak. Így a 4,3 milliárdos kereskedelmi tározók idei legnagyobb jelenlegi "gázévben" legnagyobb feltöltöttségekor is alig 45,5 százalékot értek el tavaly október negyedikén, vagyis a megvásárolt tárolók a gázszezon elején is üresen kongtak. Azóta folyamatos a tárolók ürítése, így csökkent vasárnap 10 százalék alá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG