3p
Lendületesen bővült novemberben a kiskereskedelem, az év végészére is jó lehet az adat.

A KSH adatai szerint novemberben 4,8 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakához viszonyítva. Részleteket ebben a korábbi cikkünkben olvashat >>>>

Az adat megfelelt a várakozásoknak – közölte Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste elemzői az adatokat kommentálva. A január és november közötti időszakban 5,6 százalékkal meghaladta 2014 hasonló időszakában mért értéket. A bővülést segítette a nettó reálbérek stabil növekedése. Emellett pedig a fogyasztói bizalmi indexek továbbra is erős szinteken tartózkodnak - jegyzeték meg az elemzők.

Azt vettük, amit eddig is

A kiskereskedelmi forgalom szerkezete érdemben nem változott novemberben. Az élelmiszer, illetve a nem-élelmiszer kiskereskedelem is lendületesen bővült, 2,5 százalék, illetve 6,9 százalékkal (év/év). Ezzel szemben az üzemanyag-kiskereskedelem veszített valamelyest a lendületéből, hiszen az év elejétől mért 5,7 százalékos (év/év) átlagnál lassabb, 4,4 százalékos ütemet ért el.

Véleményünk szerint decemberben is megmaradhatott a kiskereskedelmi forgalom lendületes bővülése és a 2015-ös év egészében 5,8 százalékkal bővülhetett. Azt gondoljuk, hogy idén sem lesz másképp, a kiskereskedelmi forgalom növekedése folytatódhat, azonban az ütem lassulhat, ami részben technikai tényezőkre vezethető vissza. Ilyen tényező például az, hogy az elektronikus pénztárgépek fehérítő hatása halványulhat.

Tehát idén 4-5 százalékkal bővülhet a kiskereskedelmi forgalom, amelyet támogatni fog a személyi jövedelemadó egy százalékpontos csökkentése, illetve az alacsony inflációs környezet is.

Így alakulhatott december

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzőjének kommentárja szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme decemberben is 4,5 százalék körül maradhat, mivel a növekvő reálbérek és foglalkoztatás mellett a devizahitelek tavalyi elszámolása is jelentősen növelte a háztartások elkölthető jövedelmét. Az újra megugró fogyasztói bizalom szintén dinamikus forgalomnövekedést vetít előre. A hiteltörlesztések kiszámíthatóvá válása egyre kevésbé indokolja a háztartások óvatossági megtakarításait, így az elmúlt években elhalasztott fogyasztás pótlása is hozzájárulhat a fogyasztás dinamikus növekedéséhez.

A tavalyi év elején – részben az online pénztárgépek bevezetése által okozott – magas bázis miatt idén kissé mérséklődik a kiskereskedelmi forgalom növekedésének üteme, így éves átlagban 3,4 százalékos növekedésre számít Suppan Gergely a tavalyi 5,4-5,5 százalékos növekedés után. Idén a dinamikusan, 4-4,5 százalékkal emelkedő bérek mellett a szja csökkentés is támogatja a fogyasztás növekedését, mivel a nettó bérek 5,5-6 százalékkal, a nettó reálbérek a 2 százalékos, vagy az alatti infláció mellett 3,5-4 százalékkal emelkedhetnek - jegyzete meg az elemző.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG