2p
Az NFH 3 év alatti gyermekeknek szánt textilruházati termékeket, illetve lábbeliket ellenőrzött.

A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a mintavételezett termékek mennyire biztonságosak és azok megfelelnek-e a jogszabályi előírásoknak. A hatóság évek óta kiemelt feladatának tekinti a csecsemők és kisgyermekek számára készített termékek folyamatos vizsgálatát.

Az ellenőrzésben összesen 46 féle termék - 35 db gyermekruha és 11 pár gyermek lábbeli - szerepelt. A laboratóriumi vizsgálatok alapján mindössze 1 pár lábbeli és 5 db gyermekruházati termék felelt meg a termékbiztonsági előírásoknak.

A jelenlegi ellenőrzés a bevásárlóközpontokra, áruházláncokra, szaküzletekre, piacokra és egyéb kiskereskedelmi egységekre is kiterjedt. A mintavételezett 35-féle gyermekruha közül 30 termék nem felelt meg, mivel a húzóvizsgálat során kis méretű díszítések (strasszok, gyöngyök, szegecsek) váltak le a szövet felületéről, ezért használatuk a fulladásveszély miatt súlyos kockázatot jelenthet a gyermekek számára. 2 ruházati terméknél a nem megfelelően alkalmazott - biztosítótűvel rögzített - díszítések miatt fulladás- és  szemsérülés-veszély kockázata is fennállhat.

Pocsék a gyerekcipők helyzete

A gyermek lábbelik ellenőrzése során a 11 vizsgált termékből 10 nem felelt meg. A kifogásolt termékek használata során fennáll a fulladásveszély súlyos kockázata a leváló kis kellékek, díszítések miatt.

A megbukott cipők és ruhák listáját itt és itt lehet megtalálni. >>>

Ezen kívül 1 pár tipegő cipőnél kifogásolható volt a nem megfelelő formakialakítás, ugyanis az elkeskenyített orr-rész és a merevítő elemek (kéregmerevítő és orrmerevítő) nélkül készült lábbeli viselése súlyos egészségkárosító hatású lehet.

A szakemberek a mintavételezett textiltermékek 97%-ánál (34 db), míg a gyermek lábbelik 91%-ánál (10 pár) állapítottak meg valamilyen címkézési hiányosságot. A veszélyes termékek forgalomból történő kivonásáról, illetve a súlyos kockázatú termékek visszahívásáról a területileg illetékes kormányhivatalok intézkednek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG