2p
A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

Zsigó Róbert jelezte: elsősorban az ünnepekhez kötődő termékeket vizsgálják, például a sonkát, a tojást, az édességeket, de nem maradnak ki a vizsgált áruk köréből a szezonális zöldségek és az alkoholos italok sem.

Az ellenőrzés első, március 1-je és 17-e között tartó időszakában 2600 ellenőrzést végeztek a szakemberek. Ezek több mint 50 százalékára a hiper- és szupermarketekben, szaküzletekben, vásárokon, piacokon, logisztikai központokban, kisebb részben az élelmiszer-előállítóknál történt. 

37 millió forint bírságot osztottak ki

A feltárt szabálytalanságok miatt 68 alkalommal figyelmeztettek az ellenőrök, 91 esetben pedig bírságoltak, így több mint 37 millió forint összegű bírságot szabtak ki az ellenőrök. Tizenhárom élelmiszervállalkozás tevékenységét korlátozni kellett. Tavalyhoz képest emelkedett a higiéniai hiányosságok és a termékek nyomon-követhetősége miatti figyelmeztetés és bírság, viszont az eddigi tapasztalatok alapján javult a vizsgált termékek minősége. 

A szakemberek eddig több mint 12 ezer hazai és külföldi tételt ellenőriztek, amelynek 2,7 százalékát - 182,5 tonnányi és 15 millió forint értékű élelmiszert - kellett kivonni a forgalomból. Leginkább a fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idő lejárta miatt vontak ki termékeket. 

A hatósági állatorvosok 315 állatszállítmányt, több mint 120 ezer állat szállításának körülményeit vizsgálták meg: két alkalommal a gépjármű engedélyével, míg 3 esetben a szállító képesítési bizonyítványával volt gond.

Indul a húsvéti vásárlási láz

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ad néhány tanácsot, mire ügyeljünk a vásárlásnál. Erről korábbi összefoglalónak itt találja >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Újrakezdődik a harc a vasárnapi boltzár körül a lengyeleknél
Buksza blog | 2024. március 29. 13:03
Lengyelországban az előző kormányzati ciklusban vezették be a vasárnapi boltzárat, ám az őszi parlamenti választáson hatalomra került koalíciós pártok egy része a nyitvatartási szabályok visszaállítását ígérte.
Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvége "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG