2p
Az almás termékek nem csak biztonságosabbak a zárt rendszer miatt, de ritkábban is hibásodnak meg: az iPhone-ok 25 százaléka hibásodik meg, az androidos készülékeknek viszont majdnem a felénél jön elő valamilyen technikai probléma. A harver-elemek közül kamera, a szoftverek közül épp a biztonsági alkalmazások okozzák a legtöbb bosszúságot a mobilos társadalomnak.

A Blancco Technology Group évente több millió telefont vizsgál át egy diagnosztikai szoftver segítségével, az így összegyűlt adatokból pedig kimutathatók a telefonok meghibásodására vonatkozó trendek. Az elmúlt negyedév eredményei alapján az androidos telefonok nem tudnak lépést tartani az iPhone-okkal.

Megbízhatatlanság, Android a neved?

Míg az iPhone-ok csupán egynegyede hibásodik meg, az androidos készülékek 44 százalékánál jön elő valamilyen technikai probléma, több mint háromnegyedüknél pedig rendszeresen összeomlanak alkalmazások.

A legrosszabb modellnek ebben a negyedévben a Samsung Galaxy S6, a Galaxy S5 és a Lenovo K3 bizonyult. Az Androidos készülékek gyártói pedig így teljesítettek:

A viszonylagos megbízhatatlanság ellenére a Google folyamatosan tudja növelni az előnyét: az IDC tavalyi adatai szerint minden 100 eladott készülékből 83 Android, 14 iOS és 3 Windows operációs rendszeren fut. Ennek egyik elsődleges oka az óriási ázsiai felvevőpiac, valamint az, hogy ma már szinte minden ázsiai gyártó androidra gyárt telefont, minőségtől függetlenül.

Érdekességek a felmérésbőlAz iPhone modellek közül az iPhone 6 és az iPhone 5s felel a legtöbb hibáért.

Európában és Ázsiában a készülékek egyik legfőbb hibaforrása a Dual SIM.

Az androidos készülékek 77 százalékán szoktak alkalmazások összeomlani.

Az androidos összeomlások jelentős része biztonsági alkalmazásokhoz kapcsolódik.

A készülékmeghibásodások aránya lényegesen nagyobb Ázsiában (55%), mint Észak-Amerikában (27%) vagy Európában (35%).

A garanciális javításra visszavitt készülékek többségének nincs megállapítható műszaki problémája, ez az arány Észak-Amerikában a legmagasabb (73%), melyet Európa (65%), majd Ázsia (45%) követ.

A felmérésben a legtöbb problémát okozó alkalmazást is listázták:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG