2p
Augusztusban újabb csúcsot ért el az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok száma. Egyik országból sem találtak annyian munkahelyet, mint a magyarok, sem az utóbbi egy hónapban, sem az utóbbi egy évben. Sőt az egész ázsiai és afrikai kontinens dolgozóit egybe számolva is mi vezetünk.

Augusztusban 82 747 magyar állampolgár dolgozott Ausztriában az osztrák társadalombiztosítottak szervezete (Hauptverband der Österreichischen Sozialversicherungsträger) adatai szerint. Ez 747 fővel több, mint egy hónappal korábban, és 7147 fővel több, mint egy évvel korábban.

A román munkavállalók száma 735, a szlovéneké 391, a szerbeké például 317 fővel nőtt. Ha az összes ázsiai és afrikai állampolgárságú dolgozót egybe számoljuk (533, illetve 136), akkor sincsenek a közelében sem a magyaroknak. Ez azt is jelenti, hogy a menekültek közül kevesen tudtak munkába állni. (Ennek részben az az oka, hogy különböző korlátozások alá esnek.)

Egy év alatt Ázsiából 4390, Afrikából 941 dolgozó talált munkát, ez is jóval elmarad a magyarok mögött. Szintén 2015 augusztusától mintegy 39 ezer külföldi talált munkát Ausztriában, ebből több mint 24 ezer az új EU-tagokból (főleg volt szocialista országok), ötezer körül a régi EU-tagokból (főleg németek), a többi EU-n kívüli európai, ázsiai és afrikai.

Az összes ausztriai alkalmazott 18,5 százaléka külföldi, ez is új csúcs, a mutató évek óta lassan, de biztosan emelkedik. A következő hónapokban várhatóan visszaesik majd a foglalkoztatás, hiszen a nyári és téli idegenforgalmi szezonok idején szokott csúcsra érni, amint az első ábránkon is megfigyelhető.

Ami a dolgozók létszámát illeti, a németek változatlanul vezetnek, több mint 94 ezren vannak. Egy részük a határ mentéről nyilván ingázni is tud, és nyelvi nehézségeik sincsenek. A magyarok közel 83 ezres létszáma a második, a törökök 55 ezerrel a harmadikak, a románok 46 ezerrel negyedikek. (Ha azonban a volt Jugoszlávia összes utódállamát egybe számoljuk, akkor 171 ezer főt kapunk.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG