2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Változni fog a "vállalati kultúra" az egészségügyben, és tehermentesítené az orvosokat az egészségügyért felelős államtitkár.

A szeptember 1-jétől érvényes alapbéremeléssel az egészségügyben dolgozók mozgóbérelemei, például az ügyeleti és a készenléti díj, a műszakpótlék is nőnek - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1-en csütörtök reggel.

Nem kell aggódni, ha nem kaptad még meg

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette, a béremelés több mint 97 ezer munkavállalót érint, ugyanakkor 11 ezer dolgozó átsorolása nem történt meg, így még nem az emelt bér szerepel a bérszámfejtésükben. Erre a korrekcióra szeptember 30-ig van lehetősége az intézményeknek - hívta fel a figyelmet.

Az államtitkár elmondta, az orvosoknál a mozgóbér aránya a teljes bértömegen belül nagyjából 35 százalék, a szakdolgozóknál 23-24 százalék körül mozog, ezért is fontos, hogy ez a bérelem is emelkedik.

Így változik az egészségügyi dolgozók bére: a szakorvosok, gyógyszerészek alapbére szeptember 1-től 107 ezer forinttal emelkedik, majd jövő év november 1-től további 100 ezer forinttal. A szakdolgozók alapbére átlagosan szeptember 1-től 26,5 százalékkal, majd jövő év novemberétől 12 százalékkal,  2018-2019-ben további 8-8 százalékkal nő.

Nem pénz kell ide, hanem kultúra

Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy jövő novemberre Magyarországon az ágazati bérek a visegrádi négyek átlagán lesznek, ugyanakkor nemcsak a béremeléssel, hanem a "vállalati kultúra" megváltoztatásával lehetne itthon tartani az orvosokat, szakdolgozókat. "Fel kell számolni a feudalisztikus viszonyokat" - jelezte.

Beszélt arról is, hogy szeretnék a kompetenciahatárokat megváltoztatni, így sok olyan ellátási feladatot, amit ma az orvos végez, a jövőben végezhetné felsőfokú diplomával rendelkező szakdolgozó is. Ha azt akarjuk, hogy az orvosok terheltsége csökkenjen, akkor erre mindenképpen szükség van - tette hozzá Ónodi-Szűcs Zoltán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG