3p
A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a gyermekkerékpárok 40 százaléka tartogatott súlyos kockázatokat a gyerkőcökre nézve.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a bicikliszezon kezdetével gyermekkerékpárokat és kerékpáros gyermeküléseket ellenőrzött - hívták fel a Privátbankár figyelmét.

Ezeket vizsgálta a hatóság

Górcső alá kerültek a 435 mm és 635 mm közötti ülésmagasságú kétkerekű járművek, valamint a már segítség nélkül ülni tudó, 9 hónaposnál idősebb és 5 évesnél fiatalabb életkorú, illetve a 9 - 22 kg tömegű gyermekek szállítására alkalmas, kerékpárra szerelhető gyermekülések.

A vizsgálat során 5 db gyermekkerékpárból és 3 db kerékpáros gyermekülésből történt mintavétel, de az országos ellenőrzés kiterjedt a jelölésekre és a biztonságos használatot befolyásoló lényeges információkat tartalmazó tájékoztatókra is. A vizsgált termékek listáját itt tudja megnézni.

A termékek biztonsági vizsgálatára az NFH akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumában került sor. A vizsgálat során veszélyesnek bizonyult négy darab gyermekkerékpár, valamint egy darab gyermekülés. Ez utóbbi gyermekülés forgalmazását már korábban, 2014-ben megtiltotta a Hatóság, most azonban más márkanév alatt újra megtalálták a szakemberek.

De mi a probléma?

A szempontokról felvételt is készített az NFH:

A gyermekkerékpárok esetében jellemző hibaforrás volt, hogy a láncvédő nem megfelelően takarta a lánc külső élét, ami sérülés-, illetve balesetveszélyt jelent.

Az egyik kerékpárnál a nem megfelelő fékrendszer okozhat balesetet, míg egy másik kerékpár esetében a támasztókerekek túl közel helyezkedtek el a váz függőleges síkjához, csökkentve ezzel a jármű stabilitását. Ez utóbbinál a támasztókerekek függőleges terhelés hatására el is deformálódtak, ami tovább csökkenti a biztonságos használatot. 3 kerékpárnál az egyes részek éles, sorjás vagy hegyes élei jelentettek veszélyforrást, de ugyancsak sérülés-, illetve balesetveszéllyel jár 2 kerékpár esetében, hogy a nyereg (statikus) szilárdsága nem megfelelő, az ülőfelület elrepedhet, illetve letörhet a vázról.

A nem megfelelő kerékpáros gyermekülés nem rögzíthető biztonságosan a kerékpárhoz, így az balesetveszélyes. Az egyes kerékpárok, illetve a gyermekülés esetében egyszerre több veszélyforrást is megállapított a hatóság, mivel több szempontból sem feleltek meg a vonatkozó követelményeknek.

Van baj

A laboratóriumi vizsgálatok eredménye alapján elvégzett kockázatértékelés szerint a vizsgált gyermekkerékpárok 40 százaléka a balesetveszély szempontjából súlyos kockázatot jelent a felhasználókra nézve.  Sérülésveszély tekintetében a gyermekkerékpárok 20 százaléka a nagy és 20 százaléka közepes, míg a kerékpáros gyermekülés a balesetveszély miatt súlyos kockázatot jelent a felhasználóra nézve.

A nem biztonságos termékek forgalomból való kivonása, illetve súlyos kockázat esetén a kivonás mellett a visszahívás elrendelése érdekében a hatóság megteszi a szükséges lépéseket - közölték lapunkkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG