6p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nagyobb, prémium márkák mellett az olcsóbb kategória képviselői között is akadt kiemelkedően jó eredmény a 2017-es nyárigumi-teszten: a top5-be be tudott kerülni egy olyan abroncs is, aminek darabját 15 ezer forint alatti áron is be lehet szerezni. A négyévszakos gumik között is akadt jó teljesítmény, a téli gumi és az agyonhasznált nyári viszont csúnyán leszerepelt.

A nyári gumik között néhány feljövőben lévő olcsóbb márka is képes immár igazán jó jellemzőket adni – derült ki többek között az idén ötödször megrendezett egyetlen nagyszabású hazai nyárigumi-teszten, melyet a nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu közösen szervezett a Hungaroringen működő tanpályán. A teszt időszerű: a héten már 25 fokot közelítő hőmérsékletekre is számíthatunk, célszerű tehát mielőbb lecserélni a téli gumikat.

Idén minden eddiginél több, 25-féle gumiszettet teszteltek, ezek között nem csupán nyári, hanem 8-féle négyévszakos és egy használt téli gumi is szerepelt, biztosítva a teljes körű összehasonlíthatóságot.

Hogyan mértek?

Az idehaza legnépszerűbb, 195/65 R15 méretű abroncsokat mérő idei teszt során mind a száraz, mind a vizes úton való megállást vizsgálták 60 km/óra mellett. Ezen kívül sor került a kanyarsebesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a zajszintek, sőt, a kopásállóság mérésére is. A vizsgált paraméterek:

  • Fékút 60 km/óráról száraz aszfalton
  • Fékút 60 km/óráról nedves aszfalton
  • Kigurulás 15 km/órás tempóról (enyhe, konstans emelkedőn) a gördülési ellenállás vizsgálatára
  • Menetzaj 60 km/óránál
  • Kanyarsebesség száraz úton: adott íven elérhető maximális sebesség
  • Kanyarsebesség nedves úton: adott (de a szárazzal nem azonos, annál nagyobb) íven elérhető maximális sebesség
  • Kopásállóság: a teszt végén látott kopási kép pontszáma

Nyáron lejárt téli, 10 éves nyári - a legkockázatosabb választások

Rögtön az elején érdemes két dolgot leszögezni: a téli gumival nem csak az a baj, hogy gyorsabban kopnak, és a prémium gumik sem tartanak örökké.  Az idei mérések is azt igazolták, hogy a jelentősen hosszabb fékút miatt kockázatos nyáron ’lejárni’ a már lekopott profilú téli abroncsokat. Az is kiderült azonban a teszten, hogy az előírásoknak megfelelő, de már 10 éves nyári gumi is katasztrofális eredményeket produkál – hívta fel a figyelmet Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője.

Száraz és vizes úton is csaknem 5 méter volt a fékúttöbblete már 60 km/órás sebességről való fékezéskor is, ami adott esetben végzetes különbség lehet. Mivel a teszt eredménye szerint már nem egészen 15 ezer forintért (vagyis négyes szettben kevesebb mint 60 ezerért) vehetünk ’nagyon jó’ minősítésű vadonatúj abroncsot is, mindenképpen meg kell fontolni, érdemes-e vállalni a nagyon régi gumik használatából fakadó kockázatot.

Kinek éri meg a négyévszakos?

A teszt azt is megmutatta, hogy az egyes új nyárigumi-szettek között is gyakran 10-15 százalékos eltérések mutatkoznak az egyes fékutak hosszát tekintve, vagyis a megfelelő gumi kiválasztásakor sem árt az árcédula mellett az egyéb jellemzőket is megvizsgálni.

A négyévszakos gumik közül nyári körülmények között több is igen jó eredményt tudott elérni. Ha azonban ezek árát és fokozottabb kopását is számításba vesszük, akkor hüvelykujjszabályként megállapíthatjuk, hogy az átszerelések okozta többletköltség megspórolása inkább az átlagosnál kevesebbet autózóknak éri meg, miközben ezek az abroncsok képtelenek minden körülmény között olyan teljesítményt nyújtani, mint nyáron egy jó nyári, illetve télen egy jó téli gumi.

Mivel az egyes szempontok szerint igen eltérő sorrendet értek el a vizsgált abroncsok, arra a kérdésre, hogy összességében melyik abroncs teljesített a legjobban, csak a különféle mért teljesítmények súlyozásával kaphatunk választ. Az összértékelés élére például olyan abroncs került, amely egyik vizsgálati szegmensben sem a legjobb, ám mindenhol stabilan jó eredményt hozott.

A magyar átlagos nyári útviszonyoknak megfelelően a száraz úton mért fékutak 30 százalékos, a nedves aszfalton mért fékutak 20 százalékos, a kopásállóság 15 százalékos, a száraz és a vizes kanyarjellemzők, valamint a kigurulás 10-10 százalékos, míg a zajszint 5 százalékos súlyozásával értékelték a kapott eredményeket. Ennek alapján így alakult a hazai Nyárigumiteszt 2017 sorrendje:

Abroncs Százalék* Értékelés Ár (Ft/db)**
Michelin Energy Saver+ 94% nagyon jó 20 927
Firestone Roadhawk 93% nagyon jó 14 441
Bridgestone Turanza T001 Evo 93% nagyon jó 18 146
Goodyear EfficientGrip Performance 91% 19 881
Debica Presto HP 91% 14 673
Pirelli Cinturato P1 Verde 90% 20 320
Nexen N'Blue 4Season (négyévszakos) 88% 21 712
Michelin CrossClimate (négyévszakos) 88% kielégítő 22 932
Continental ContiPremiumContact 5 87% kielégítő 19 224
Használt Michelin CrossClimate (négyévszakos) 87% kielégítő n. a.
Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 (négyévszakos) 87% kielégítő 23 889
Kormoran Runpro B 86% kielégítő 13 259
Falken Ziex ZE914 Ecorun 86% kielégítő 15 596
Firestone Multiseason (négyévszakos) 86% kielégítő 16 063
Barum Brillantis 2 86% kielégítő 15 021
Apollo Alnac 4G 86% kielégítő 13 310
Dayton Touring 2 86% kielégítő 16 825
Hankook K125 Ventus Prime3 85% kielégítő 15 676
FortuneFSR801 84% rossz 11 590
Apollo Alnac 4G All Season (négyévszakos) 83% rossz 18 211
Nokian eLine 2 83% rossz 17 022
Hankook Kinergy 4S (négyévszakos) 83% rossz 26 504
Vredestein Quatrac 5 (négyévszakos) 81% rossz 21 649
Használt prémium téli gumi 80% rossz n. a.
Használt (10 éves) prémium nyári gumi 68% rossz n. a.

*százalékos pontszám, a teszten tapasztalt legjobb jellemzőkhöz viszonyítva

**a nonstopgumi.hu kiskereskedelmi árai 2017. március 17-én

A nemzetközi eredmények

A nemzetközi tesztek közül a leggyakrabban az ADAC tesztjét szokták figyelni az autósok, ennek eredményei is nemrég láttak napvilágot. Az eredmények itt találhatóak >>

Listájuk első három helyezettje:

  1. Pirelli Cinturato P1 Verde
  2. Bridgestone Turanza T001
  3. Continental ContiPremiumContact 5

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG