2p
Az ország több mint fele elutasítana egy elnöknőt.

Oroszországban egy év alatt 77 százalékról 66-ra csökkent a nők politikai szerepvállalásának támogatottsága - derült ki a független Levada-központnak a nemzetközi nőnap alkalmából közzétett közvélemény-kutatásából.

Van baj

A nők politizálását a tavalyi 20 százalékkal szemben idén a megkérdezettek 30 százaléka ellenezte. Azoknak a tábora, akik szívesen vennék, ha a legmagasabb állami tisztségeket a szebbik nem képviselői töltenék be, 2016 óta 64-ről 56 százalékra csökkent, azok részaránya pedig, akik kizárnák ezt a lehetőséget, 28-ról 38 százalékra nőtt.

A felmérés részvevőinek 54 százaléka nem szeretné, hogy Oroszország élére az elkövetkező egy-másfél évtizedben elnöknő kerüljön. Egy ilyen forgatókönyv támogatottsága mindössze 33 százalékos, további 13 százalék pedig nem tudott állást foglalni az ügyben. A válaszadók 48 százaléka szerint a férfiak könnyebben haladnak fölfelé a munkahelyi ranglétrán, mint a nők. Ezzel ellentétes véleményt 7 százalék képviselt, 41 százalék szerint pedig nagyjából egyenlőek az érvényesülés esélyei.

Olga Gologyec, a szociális ügyekért felelős orosz miniszterelnök-helyettes nemrégiben kifogásolta, hogy honfitársnőit a bérezésben gyakran éri diszkrimináció, gyakran olyan esetekben is, amikor iskolázottabbak, mint férfi kollégáik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Készültségbe helyezték a lengyel légierőt, ukrán erőműveket támadott az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 17:55
Az utca emberén túl a biztonsági apparátust is megrázta a moszkvai terrortámadás. Alla Pugacsova szovjet popikon „külföldi ügynök” lett
Makro / Külgazdaság Trükköznek a cigarettagyártók, de hoppon maradhatnak
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 17:11
Az európai országok egészségvédelmi hatóságai, és az EU döntés-előkészítő szervezetei levadásszák a legújabb „dohányzást helyettesítő” cigarettapótlót is, amit egyelőre nem terhelnek extraadók.
Makro / Külgazdaság Ragaszkodik az oroszokhoz a világelső amerikai cég
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 16:16
Az Egyesült Államok legismertebb márkái látványosan hagyták el Oroszországot az Ukrajna ellen indított agresszió után, ám jóval több cég ragaszkodik ottani vagyonához, mint ahányan távoztak.
Makro / Külgazdaság Több mint 251 billió forintot költöttek egymásra a cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 15:31
Hosszas stagnálás után meredeken emelkedett a globális vállalati szektor által bejelentett kiugró értékű egyesülési és felvásárlási ügyletek (M&A) összértéke az idei első negyedévben.
Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG