5p
Brüsszelben ült össze az Európai Néppárt megvitatni, hogy mi legyen a Fidesszel a CEU körül kialakult botrány után. Úgy tűnik, a magyar kormány hajlandó meggondolni magát, és visszavonulót fújtak. Orbánéknak most egy hónapon belül elő kell állniuk egy tervezettel, hogy hogyan akarják összhangba hozni a vitatott törvényt Brüsszel elvárásaival.
Orbán Viktor miniszterelnök érkezik az Európai Unió csúcstalálkozójára Brüsszelben 2017. április 29-én. Mögötte balra Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, jobbra Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. (Kép forrása: MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs)

Frissítve

Miután szerdán kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a felsőoktatási törvénymódosítás módosítása miatt, ezután Orbán Viktor miniszterelnöknek is színt kellett vallania az Európai Parlamentben. Szombat délelőtt ugyancsak Brüsszelben a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt (EPP) is zárt ülést tartott a CEU körül kialakult botrány miatt.

Ha nem működnek együtt, jönnek a szankciók

Siegfried Muresan, a konzervatív erőket összefogó pártcsaládhoz tartozó állam-, illetve kormányfők találkozója után úgy nyilatkozott: Orbán Viktor leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság (EB) által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek.

Muresan a Politiconak még elmondta, ha Orbánék nem hozzák összahangba a törvényt, akkor „szankciók lesznek a terítéken” - írja az Index. A tárgyaláson azt is kérték, hogy a kormány függessze fel a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos határidőket, és kezdje meg a tárgyalásokat az Egyesül Államokkal a CEU ügyében. De emellett azt is kiemelték, hogy az NGO-k, civil szervezetek természetes alkotóelemei egy egészséges demokráciának - írja a portál.

Nem lehet egyetemet bezárni

Manfred Weber, az EPP európai parlamenti frakcióvezetője azt mondta: a tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán mindig kész volt tárgyalni és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak. A német képviselő szerint Orbán Viktornak joga van ahhoz, hogy bemutassa az álláspontját, a végén azonban meg kell felelnie az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek a magyar felsőoktatási törvény módosításáról.

Arra kérte a magyar kormányfőt az EPP vezetése, hogy tartsa tiszteletben a pártcsalád egyik fő alapelvét, a tudomány szabadságát; az egyetemek bezárása elfogadhatatlan.

Joseph Daul, a néppárt elnöke közölte: az Orbánnal folytatott nyílt és őszinte vita során az EPP elnöksége arra kérte a Fideszt és a magyar hatóságokat, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megfeleljenek az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek, és a magyar kormányfő "afelől biztosította őket, hogy Magyarország eszerint fog eljárni".

Maradnának

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter azt mondta: az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban. Rogán szerint Orbán megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

"Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra vesz" - mondta a miniszter.

Offshore-postaládák

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel az ülés után közölte: ahogy a múltban, úgy a jövőben is a Magyarország ellen indított kötelezettségszegési eljárásokat megállapodással kívánja rendezni a kormány. A miniszterelnök újra egyértelművé tette, hogy a kormány nem kívánja bezárni Soros György Budapesten működő Közép-Európai Egyetemét.

Magyarországon azonban előjogokat egyetlen egyetem sem élvezhet, a magyar jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Tényleges tevékenység nélküli, offshore-postaládaként működő felsőoktatási intézmények létét a magyar jogszabályok a jövőben sem engedik meg.

A magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című nemzeti konzultációját hirdető óriásplakát egy angyalföldi panelház falán, a Fiastyúk utcában 2017. április 4-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Állítsuk meg a..., kit is?

A miniszterelnök szerint a kormány által indított nemzeti konzultáció nem Európa-ellenes, éppen ellenkezőleg, azt a célt szolgálja, hogy közös erővel megreformálják az Európai Uniót, amely jelenleg sok tekintetben rosszul működik, és megújításra szorul - közöle Havasi.

Odavágtak: Brüsszel visszaküldte a kormány nemzeti konzultációját Részletek >>>>

Olyan szintet ért el a Fidesz, ami már megengedhetetlen

"A néppárt elnöksége világos üzenetet küldött Orbánnak és a Fidesznek, miszerint nem fogják elfogadni az alapvető szabadságjogok korlátozását vagy a jogállamiság elveinek figyelmen kívül hagyását. Ez az akadémiai szabadságot és az egyetemek autonómiáját is magában foglalja. Az EPP azt akarja, hogy a CEU nyitva maradjon, függesszék fel a határidőket és kezdődjön párbeszéd az Egyesült Államokkal" - olvasható a Néppárt kommünikéjében. Mint írták, a néppárt világossá tette azt is, hogy elfogadhatatlan a magyar kormány Állítsuk meg Brüsszelt! kampányának durva EU-ellenes retorikája. "Olyan szintet értek el a Fidesz folyamatos Európa-ellenes támadásai, ami megengedhetetlen" - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a kormány nemzeti konzultációja rendkívül félrevezető. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG