3p
A 90-es évek óta folyamatosan csökken a hazai sörfogyasztás.
Lénárd András, a Csíki Sör Manufaktúrát üzemeltető Lixid Project Kft. vezetője (b), Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Simonffy Árpád sörfőző mester (b-j) sörrel koccint az Igazi Csíki Sört gyártó csíkszentsimoni sörfőzdében 2017. március 24-én. MTI Fotó: Veres Nándor

A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) által közölt adatok szerint tavaly a magyar sörgyárak értékesítése 2,5 százalékkal nőtt, az 1700 embert foglalkoztató gyártók eladásait főként a növekvő export húzta.

2016-ban összesen 6,7 millió hektoliter sört értékesített a négy vezető hazai sörgyártó: a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt., valamint a hazai piachoz import söreivel hozzájáruló Carlsberg Hungary Kft. A javulás kizárólag az exportnak tudható be, amely 40 százalékkal nőtt egy év alatt.

Jobban csúszik a minőségibb

A teljes éves hazai fogyasztás 2016-ban nem változott, 6,1 millió hektoliter volt, csakúgy, mint 2015-ben. Mintegy 100 ezer hektoliterrel, mintegy tíz százalékkal több fogyott a prémium és a szuper prémium kategóriájú sörökből. A középkategóriás termékek forgalma valamivel kisebb volt, mint 2015-ben. Tavaly hosszú idő óta először csökkent az olcsó sörök forgalma, 3,6 százalék volt a visszaesés.

Váratlan fordulat: kibékült a Csíki Sör és a Heineken >>>

Az iparág adó- és járulékbefizetései meghaladták a 72,5 milliárd forintot. Jövedéki adó címén 42 milliárd forintot fizettek be a gyártók a költségvetésbe, ami 4,5 százalékos növekedés 2015-höz képest. Magyarországon a sör adóterhelése regionális tekintetben is magas, egy egységnyi sör árának 42 százaléka az adó.

A költségvetés a magyar sörgyártók által megtermelt GDP 83 százalékát vonja el különböző adók és járulékok formájában, míg más iparágakban ez az elvonás 50 százalék körüli. Ennek ellenére a söripar az egyik legnagyobb foglalkoztató, a teljes értékláncon keresztül csaknem 24 ezer embert foglalkoztat, a munkahelyek túlnyomó többsége a kis- és közepes vállalkozási szektorban van.

Az egy főre jutó éves magyarországi sörfogyasztás a múlt század 90-es évei óta mintegy 40 literrel, 60 liter körülire csökkent. A sörpiac mai helyzetéért a túladóztatás és a gyenge minőségű import sörök egyaránt felelősek - mondja Schillinger Attila, az MSSZ igazgatója.

Csökkentsék az áfát

A MSSZ és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nemrégiben közösen fordult a kormányzathoz, hogy csökkentsék a csapolt sörök általános forgalmi adóját, ezzel erősítve a vendéglátóipar kis- és középvállalkozóit is. Ugyancsak javasolta az MSSZ a kormányzatnak, hogy jogszabályban, a környezetvédelmi termékdíj arányos csökkentésével motiválják a sörgyártókat az általuk kifejlesztett és működtetett alumínium doboz visszagyűjtő rendszer bővítésére, eleget téve az EU körforgásos gazdaságról szóló irányelvének.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hiányzik még valami? Itt vannak a hosszú hétvégre "kivételei"
Buksza blog | 2024. március 29. 12:23
A benzinkutas boltokra lehet számítani, de gyógyszert is be lehet szerezni a hosszú hétvége ünnepnapjain. 
Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG