Hirdetés
Hirdetés

Megszületett a döntés: ez lett az év hala Magyarországon

2017. január 01., 12:34

A szavazatok majdnem felét elvitte a győztes. Régen kétmázsás példányokat is fogtak, ma már százkilósat se nagyon fognak.

Óriási, 214 centiméter hosszú és 82,5 kilogramm súlyú harcsát fogott ki 2011-ben a Tisza-tóból Vida György veszprémi horgász. A kapitális méretű halat 12 méter mélyről, úgynevezett sleppelő módszerrel fogta a sporthorgász és mintegy 30 percnyi fárasztás után került a csónakba. MTI Fotó: Tréba Ákos
Óriási, 214 centiméter hosszú és 82,5 kilogramm súlyú harcsát fogott ki 2011-ben a Tisza-tóból Vida György veszprémi horgász. A kapitális méretű halat 12 méter mélyről, úgynevezett sleppelő módszerrel fogta a sporthorgász és mintegy 30 percnyi fárasztás után került a csónakba. MTI Fotó: Tréba Ákos

A harcsa az év hala 2017-ben - tette közzé a Magyar Haltani Társaság vasárnap. Az októberben elindított közönségszavazáson több mint ötezren voksoltak.

A korábbi évekhez hasonlóan most is három "őshonos jelölt" közül lehetett választani. A harcsa a szavazatok csaknem felével (48 százalék) nyerte meg a versenyt. A paduc 37 százalékkal a második lett, a halványfoltú küllő a szavazatok 16 százalékát szerezte meg.

Hirdetés
A magyarországi évi 6,0-6,2 kilogrammos fejenkénti halfogyasztás igen alacsony, jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól is, ami évente és fejenként 20 kilogramm körüli. Hogyan lehetne ezt a mennyiséget növelni? >>

Mióta a vizák eltűntek a vizekből, Magyarország legnagyobb hala a harcsa, amely szálkamentes, ízletes húsa miatt az ország egyik legkedveltebb étkezési hala is. Népszerű, a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. A harcsa hosszú életű, és folyamatosan növekszik. Bár másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak, napjainkban már a 100 kilogramm fölötti példány is ritkaság - olvasható a haltani társaság közleményében.

Mit kell tudni a harcsáról?

A haltani társaság összefoglalója szerint mióta a vizák eltűntek vizeinkből, legnagyobb halunk a harcsa. Népszerű is, hiszen hatalmas száját és hosszú bajszát a gyerekek már a képeskönyvekből megismerik. Hosszú életű hal, amely egész életében növekszik. Másfél évszázada még kétmázsás példányokat is fogtak vizeinkből, de ma már a 100 kg fölöttiek is ritkaságszámba mennek.

Különböző korosztályai alaposan kihasználják kedvelt élőhelyein, a lassú folyókban és az állóvizekben számára elérhető táplálékot, az apró halivadéktól a víz felszínén úszó kiskacsákig. Ikráit általában júniusban rakja le, többnyire a fűzfák bojtos gyökérzetére vagy az árvíz alá került bokrokra. A hím gondosan őrzi és védi a lerakott ikrát.

2016-ban az év hala a compó volt.

A faj mesterséges szaporítási módszere igazi hungarikum, amit napjainkra más országok is átvettek. Az üzembiztos technológia lehetővé teszi a tógazdasági és a medencés áruharcsa-termeléshez szükséges ivadék előállítását. Szálkamentes, ízletes húsa a harcsát egyik legkedveltebb étkezési halunkká teszi, amiből a jelenleginél lényegesen nagyobb mennyiség is helyet találhatna a háztartásokban és a vendéglátóiparban.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Azt hiszed, tudsz magyarul? Most tesztelheted magad!

Azt hiszed, tudsz magyarul? Most tesztelheted magad!

Legyünk egy kicsit elfogultak: a magyar nyelvnek tényleg nincs párja a világon. Gyönyörű, kifejező, dallamos, épp csak egy idegen nyelvhez sem lehet hasonlítani, így aztán minden külföldinek fel kell kötnie a nadrágját, ha meg akarja tanulni. Egyes nyelvtanuló alkalmazások már dolgoznak azon, hogy szélesebb tömegekhez vigyék el a magyar nyelv szépségeit, de mire mennek vele a külföldiek?

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • augusztus 14
    Ipari termelés (11:00)
    Ipari termelés (év/év)
    augusztus 15
    KSH: mezőgazdasági termelői árak (június)

    GDP (negyedéves, előzetes adat)
    Kiskereskedelmi forgalom (június)
    Bankszünnap
    Bankszünnap
    augusztus 16
    KSH: GDP (második negyedév, előzetes adat)
    GDP (előzetes adat, második negyedév)
    Olajtartalékok
    augusztus 17

    Munkanélküli segély adatok
    Első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók
    augusztus 18
    Termelői árak (június)

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?