6p
Megfelelő zene, jól kiválasztott szín, csodás illatok – mindenki ismer legalább egy marketingfogást, amivel az üzletek vásárlásra bíztatják az embert. Vannak azonban sokkal hétköznapibb, sokszor alig észrevehető apróságok, amik miatt akár a rászánt összeg többszörösét is otthagyjuk egy üzletben. Összeszedtük a tíz legalattomosabbat.

Időről-időre, különösen a nagy bolti dömpingek előtt előkerülnek a tipikus reklámfogásokat boncolgató tanulmányok: hogyan hat a megfelelő zene, a boltban felhasznált illatok, a világítás, a tárgyak kihelyezése a vásárlási szokásainkra. Ezáltal sok vásárló már képes felvértezni magát ezek ellen a lépések ellen, mégis, ha a blokkra tekintünk, sokszor elsápadunk, mennyi mindent vettünk. Korábban már a Privátbankár.hu is összegyűjtött néhányat, most pedig a Marketwatch is összeszedte azokat az apró, de alattomos trükköket, amik miatt hajlandóak vagyunk többet költeni.

Baráti kiszolgálás

Ruha- és fehérneműboltokban különösen sokszor találkozni a szívélyes, baráti eladóval. A próbálgatás közben elejtett sztorik miatt sokkal szimpatikusabb lesz az eladó, ráadásul kevésbé figyelünk arra, hogy mit veszünk. Ez különösen a hölgyekre veszélyes – ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy a kiszemelt ruhadarab jól áll-e, az eladó biztosan ránk fogja tukmálni. Észrevétlenül. Ha valaki túl barátságos, érdemes óvatosnak lenni.

A környezet nevében: bevásárlótáskák

Amellett, hogy az újrahasznosítható táskák valóban segítik a környezet védelmét – egyúttal ingyen reklámozzuk is az adott céget –, egyszersmind magunk gondoskodunk arról, hogy egy jó nagy, megpakolnivaló zsákkal érkezzünk az üzletbe. Innen pedig már csak pszichológia az egész: nem szeretünk nagy, üres helyeket betöltetlenül hagyni, így innen már csak egy lépés a sok fölösleges kacat megvásárlása.


Pihenők

Nem csak a cipőboltokban van értelme puffokat elhelyezni, néhány nagyobb üzletláncnál már találunk kis kialakított pihenőket, ahol a nagy shoppingolásban elfáradt vevő leülhet egy picit. Itt azonban érdemes szemfülesnek lenni, sokszor az akciós részleget, vagy a kiszórásra váró termékeket is a pihenő közelében helyezik el. Bírjuk ki a kocsiig, vagy ne bámészkodjunk pihenés közben.

Ár-összehasonlítás

Nem túlságosan etikus, de működő trükk lehet, ha márkás holmikat tesznek egymás mellé a boltban: két több tízezer forintos sportcipő vagy luxusruha közül hajlamosabbak vagyunk a picivel drágábbat választani. Jó hír, ha tényleg szükségünk volt egy új sportcipőre – kevésbé, ha csak a „kihagyhatatlan ajánlat” miatt költöttünk plusz pénzt. Ha már az áraknál tartunk:

Minden mindig pont egy forinttal olcsóbb

A hétköznapi ember már viccelődik a 99 forintos bevezetésével: mindent egyszerűbb lenne kerek összegben számolni, de valamiért mégis mindig egy forint hiányzik. Ennek egyszerű oka van: ami 9-esre végződik, arról hajlamosabbak vagyunk azt hinni, hogy olcsóbb. Egy felmérés során a Washington State University hallgatói kétféle tollat helyeztek ki, egy 2 dollárosat és egyet 3.99-ért. Meglepő módon az emberek 44 százaléka az utóbbit vásárolta volna meg – annak ellenére, hogy majdnem kétszer annyiba kerül, mint a másik.

Megoldjuk a problémáidat

Ez elsősorban a különböző műszaki áruházakban működik jól, pláne, ha valaki maga nem ért különösebben a kütyükhöz. Egy felkészült – vagy legalábbis annak tűnő – eladó bármit képes lehet a nyakunkba sózni, ha el tudja hitetni, hogy ez megoldja a problémánkat. Az Apple ebből különösen nagy üzletet csinált, Amerikában évente 500 millióan keresik fel a márkaboltokat.

Ingyen szállítás

Korábban az online vásárlás sajátja, a házhoz rendelhető bevásárlásokkal azonban ismét új lendületet kapott az ingyenes szállítás kérdése. Bár nagyon csábító, ne feledjük, hogy semmi sincs ingyen: vagy eleve többet kell fizetnünk a termékekért, így ezeknek az árába van belekódolva a szállítás, vagy egy bizonyos összeghatárhoz kötik az ingyenes szállítást. Ha te is kaptad már magad azon, hogy egy könyv helyett négyet szedsz össze, hogy meglegyen a 10 ezres határ, tudod, miről beszélünk.

Olcsó termékek a pénztárnál

Hosszú sorban álláskor az ember nézelődik, és valami olcsó apróságon mindig megakad a szemünk – pláne, ha gyerek is van velünk, aki mindig hamarabb megunja a vásárlást, mint mi. Egy hisztiző óvodás és a borzolt idegeink már elegek ahhoz, hogy egy csomó fölösleges – és sokszor nem túl egészséges – aprósággal töltsük fel a kosarat.

Akcióvadászatból élményt

A nagy magyar áruházaknál is egyre gyakoribb, hogy az akciós termékeket nem teszik ki teljesen a polcra, csak egy nagy ládában, felcímkézve ott hagyják az „akcióspult” közelében. Akárcsak a műszaki osztályon a DVD-s ládában, itt is ugyanaz a gyerekkori élmény valósul meg, amit a búcsúban halászva éreztünk: kincskeresőként megtalálni a legjobb vásárt. Ha pedig már élmény lett a bevásárlásból, miért ne fizetnénk ki azt a pár száz – be nem tervezett – forintot?

Mütyürök és kiegészítők

Ma már szinte lehetetlen egy normális készletet kapni: a gyerekjátékoknál a milliárdnyi kis kiegészítőért sírhat a gyerek karácsonykor (vagy bármikor, ha játékbolt közelébe érünk), míg a kütyübolondok számára minden nap jön valami újdonság, amivel felturbózhatják az eszközeiket. Erre alapozott egyébként az Apple is az új iPhoneoknál – bár jack dugó már nincs az új telefonokon, a fülesek használatához szükséges extra csatlakozókat, drótot, kiegészítőt mind-mind plusz pénzért lehet eladni.

Ez így őrület - mit tehetek?

Van néhány örök érvényű trükk, amivel elejét vehetjük a túlköltekezésnek:

  • Alapigazság, hogy üres gyomorral sose menjünk vásárolni, a látványpékségeknek ugyanis kevesen tudnak ellenállni, ráadásul éhesen sokkal kívánósabbak is vagyunk. Kapjunk be valamit indulás előtt, és garantáltan nem landol fölösleges étel a kosárban.
  • Ha tehetjük, bízzuk rá a gyereket valaki másra – egy követelődző gyerkőc kívánságai akár harmadával is megnyújthatják a blokkot. Ha már itt tartunk: a házastársunk, barátunk is nyugodtan felejtsük otthon, miattuk ötödével költünk többet. Ha már menni kell, menjünk egyedül.
  • Használjunk kosarat, ne bevásárlókocsit. A nagy kocsi szinte követeli, hogy megtöltsük, így egy csomó olyan dolgot is veszel, amire valójában semmi szükséged nem volt.
  • Írjunk listát! A listát követve kevésbé valószínű, hogy fölösleges dolgokat vásárolunk, ehhez azonban kell egy kis akaraterő is.
  • Használj nagy címleteket. Egy tíz- vagy húszezrest nem szívesen váltanak fel egy kisboltban, kocsmában, vagy épp olcsó termékek vásárlásánál egy áruházban. A kasszánál érzett szégyen sokakat eltántorít az impulzusvásárlástól. Vagy épp ellenkezőleg: vigyél magaddal csak annyi pénzt, amennyi a listád teljesítéséhez kell.
Megfelelő zene, jól kiválasztott szín, csodás illatok – mindenki ismer legalább egy marketingfogást, amivel az üzletek vásárlásra bíztatják az embert. Vannak azonban sokkal hétköznapibb, sokszor alig észrevehető apróságok, amik miatt akár a rászánt összeg többszörösét is otthagyjuk egy üzletben. Összeszedtük a tíz legalattomosabbat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG