3p
Minden választópolgár dönthet úgy, hogy nem adja ki pártoknak a lakcímét és telefonszámát. Mutatjuk a lehetőségeket.
MTI Fotó: Komka Péter

Az a választópolgár, aki nem szeretné, hogy az októberi népszavazás kampányában a kezdeményező kormány vagy az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok megkeressék, kérheti a választási irodától, hogy ne adja ki nevét és lakcímét - hívta fel a figyelmet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke pénteki közleményében.

Ehhez mindenkinek joga van

A NAIH elnöke emlékeztetett: a jogszabály szerint a Nemzeti Választási Iroda kérelemre - öt napon belül, de legkorábban a népszavazás napját megelőző 50. napon - átadja a szavazóköri névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét a kezdeményezés szervezőinek, továbbá a kezdeményezés szervezésében részt nem vevő, de országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártoknak.

Az adatszolgáltatás ugyanakkor nem érinti a választópolgárok azon jogát, hogy - a választási eljárásról szóló törvény alapján - megtiltsák a róluk nyilvántartott adatok kiadását, valamint, hogy a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerinti adatszolgáltatást korlátozó vagy tiltó nyilatkozatot tegyenek - tette hozzá.

Így érheted el, hogy ne adjanak ki rólad információt

Ahhoz, hogy ne hívogassanak, ne küldjenek feleslegesen leveleket, kérelmet kell a választópolgárnak benyújtania, amire több mód is van. például

  • személyesen a magyarországi lakcím szerinti helyi választási irodának lehet leadni,
  • postai úton a Nemzeti Választási Irodának lehet elküldeni levélben,
  • vagy ügyfélkapunk keresztül az interneten is kérhetjük az adatkiadás letiltását.

Aki korábban már kérte az adatletiltást, annak a kérelme visszavonásig érvényes, most nem kell új kérelmet beadni.

A pártoknak is be kell jelentkezniük

Péterfalvi Attila felhívta a népszavazási kezdeményezés szervezőinek, továbbá az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártoknak a figyelmét arra, hogy a választópolgárok nevének és lakcímének kampány célú felhasználásához be kell jelentkezniük az adatvédelmi nyilvántartásba.

A NAIH elnöke emlékeztetett arra is, az adatszolgáltatás adatait kizárólag közvetlen politikai kampány céljára lehet felhasználni, egyéb célú felhasználásuk, másolásuk, harmadik személynek történő átadásuk tilos. Az átadott név- és lakcímadatokat legkésőbb a népszavazás napján meg kell semmisíteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Végleg vége a jó világnak: a 60 százalékos drágulás lassan megérkezhet a boltokba
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 15:06
A csokoládé olyan szenvedélye az embereknek, hogy az elmúlt hónapokban képes volt rácáfolni a legalapvetőbb közgazdasági törvényre, a kereslet és kínálat önszabályozó mechanizmusának működésére.
Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG