2p
Megint egy lépéssel közelebb kerültek a budapesti utasok az e-jegyhez.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elektronikus jegyrendszeréhez (RIGO) kapcsolódó érvényesítő készülékekkel felszerelt tesztautóbusz (Fotó forrása: MTI Fotó, Szigetváry Zsolt)

Forgalomba állt az első, az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó járműfedélzeti érvényesítő készülékekkel felszerelt autóbusz Budapesten - olvasható a BKK oldalán.

Először a dél-budai vonalon

Az új készülékekkel felszerelt MAN Lion’s City típusú autóbusszal, amelyen a BKK a készülékek működését teszteli, kezdetben a VT-Arriva Kft. által üzemeltetett dél-budai autóbuszvonalakon, majd később a teljes közösségi közlekedési hálózaton találkozhatnak az utasok. Az eszközökkel az utasoknak egyelőre nincs teendőjük, továbbra is a megszokott módon zajlik majd a jegyek érvényesítése és ellenőrzése.

A most induló tesztnél a BKK és a gyártó Scheidt & Bachmann valós üzemi körülmények között szerez tapasztalatokat (pl.: szoftverbeállítások, adatkapcsolat megfelelősége, stb.), amelyek segítségével tökéletesíthetik a készülékeket a sorozatos telepítés előtt.

Nyár óta állnak a beléptető kapuk

Arról a Privátbankár.hu is beszámolt, hogy a BKK 2017 augusztusában a Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratához összesen 10 beléptetőkaput telepített, majd szeptemberben a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán szintén telepítették az első érvényesítőkészülékeket. Ezekkel az eszközökkel egyelőre az utasoknak nincs teendőjük, azok az elektronikus jegyrendszer teljes indulásától lesznek használhatók. A jegyek érvényesítése és ellenőrzése továbbra is a megszokott módon történik.

A rendszer részeként mintegy 2500 járműre (buszra, trolira, villamosra) 10 ezernél is több új érvényesítőkészülék kerül. A kapuval nem lezárható metró és HÉV-állomásokra 530 érvényesítő készüléket telepít a BKK. Az eszközök sorozatos kiépítése várhatóan idén kezdődik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
Vásárló A Lidl nagyobbat harapott az osztrák piacból
Privátbankár.hu | 2024. április 4. 18:36
Az osztrák Lidl növelte piaci részesedését Ausztriában. 
Vásárló A környezettudatos stretchfóliák alkalmazásának előnyei
Márkázott tartalom | 2024. április 4. 12:57
Biztosan te is láttál már olyan videót a közösségi média platformokon, amelyekben fóliák és műanyag flakonok között úszkáló állatok láthatók. Ezek ékesen bizonyítják, hogy égető szükség van a hatékony és környezettudatos megoldásokra az ipari fóliázás terén is.
Vásárló A jakuzzi külseje is fontos
Márkázott tartalom | 2024. április 3. 12:49
A masszázsmedence pozitív tulajdonságai akkor érvényesülnek igazán, ha rendszeresen sor kerül a használatára. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a külsejében is örömét lelje mindenki. Fontosak a tetszetős formák, a modern színek és az időtállóság. A cikkben minden fontos kérdést megválaszolunk a témával kapcsolatban.
Vásárló Pocsék dolog vár pénteken a magyar autósokra
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 11:22
Emelkednek az üzemanyagok árai. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG