3p
A fogyasztókat segíti az az uniós jogszabály, amely Magyarországon is általánossá válik, így egy erős fogyasztóvédelmi irány felé mozdul el a jogalkotás.

Ennek keretében a vásárlóknak lehetőségük nyílik a vállalkozásokkal szembeni vitás ügy bírósági eljáráson kívüli egyszerű, gyors és ingyenes rendezésére. Az új szabályozás tehát így a fogyasztók és vásárlók biztonságát erősíti.

Az eljárás során a vállalkozás köteles a fogyasztó által benyújtott panaszra írásbeli választ adni, továbbá a testületi meghallgatáson személyes képviselő részvételét biztosítani. Amennyiben ezt nem teszik lehetővé, abban az esetben bírság kiszabására kerül sor.

Egyre jobban bízunk a békéltetőkben

Magyarországon 16 éve működnek békéltető testületek a fővárosi és megyei kereskedelmi és iparkamarák mellett. Ezek az országszerte, minden megyében és a fővárosban is elérhető, független szervezetek azért jöttek létre, hogy gyors és ingyenes vitarendezési lehetőséget nyújtsanak a fogyasztók részére.

A testületek alapvető célja, hogy az emberek és a cégek közötti reklamációs ügyekben minél hamarabb egyezségre jussanak. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a testület határozatot hoz, amelyet a cégnek a megszabott határidőn belül teljesítenie kell. Ennek elmaradása esetén végrehajtási eljárás kezdeményezhető. Ezzel elkerülhetőek a hosszadalmas bírósági eljárások, és ha az igény jogos, a fogyasztó is könnyen és gyorsan kapja vissza a pénzét, vagy részesül egyéb kompenzációban.

A békéltető testületek iránti bizalom folyamatosan nő: míg 2006-ban 3542 üggyel fordultak hozzájuk az állampolgárok, 2014-ben már több mint   10 000 reklamációt kezeltek. A tavalyi évben a vállalkozások 75 %-a együttműködött a békéltetőtestület vitarendező eljárásában, remélhetőleg az új szabályozások és az egyszerűsített eljárásrend még több vállalkozás együttműködését segíti elő.

Könnyebb lesz panaszt tenni

Egy törvénymódosítás a panaszosokkal való aktív kommunikációra kötelezi a cégeket. Előírja, hogy a vállalkozás a fogyasztó által benyújtott panaszra köteles írásbeli választ küldeni, amelyben felhívja a figyelmet a békéltető testületek, mint vitarendező fórumok lehetőségére is.

A cégnek emellett a testületi meghallgatáson biztosítania kell az egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét. Ha a vállalkozás megsérti ezt az együttműködési kötelezettséget, a fogyasztóvédelmi törvény alapján bírságot szabnak ki rá. Ugyanakkor a együttműködő vállalkozások számára a békéltető testület általi problémarendezés semmilyen plusz terhet nem jelent, és nem éri őket sérelem.

Ez az alternatív vitarendezési fórum jelentősen egyszerűsíti a fogyasztók érdekérvényesítését, amellyel az eljárási idő az ügy jellegétől függően 3-4 hónapra rövidül le. Ez az éveken át tartó bírósági eljárásokhoz képest nagy változást jelent.

A tervezet előírja a békéltető testületek számára, hogy naprakész, az eljárásukat részletesen ismertető és könnyen hozzáférhető információkkal ellátott honlapot működtessenek.

Az állampolgárok így a jövőben kérelmeiket online is benyújthatják, továbbá fogyasztói jogaikról könnyebben, átláthatóbban tájékozódhatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG