5p
Kitől és milyen módon fogják a magyar fiatalok megtanulni azokat az alapvető pénzügyi és gazdasági ismereteket, amelyekkel életük pénzügyi szempontból sikeres, tudatos, jól tervezett lehet? Milyen elvek alapján fogják a háztartásuk pénzügyeit kézben tartani? Honnan fogják tudni, hogyan kezeljék a befektetéseiket? A Provident Családi Kasszasikerek Program ilyen és ehhez hasonló ismereteket nyújt a fiatalok számára.

A magyar iskolák évtizedeken keresztül alig készítették fel a diákokat arra, hogyan kezeljék a megtakarításaikat, hogyan bánjanak a pénzügyeikkel. Generációknak hiányos a tudása azzal kapcsolatban, hogy mit vegyenek figyelembe egy hitelszerződés aláírásakor, de sokszor azon a téren is, hogy miként működik egy készpénzkiadó automata. Pedig hosszú távon egy ország számára a magas szintű pénzügyi kultúra megtérül, növeli a gazdaság teljesítményét és biztonságot nyújt a családoknak.

Ennek a felismerése nyomán indította útjára a Provident a Családi Kasszasikerek Programot. A Corvinus Egyetem szakmai támogatásával kialakított, majd később több frissítésen átesett tananyag révén 2008 óta családok ezrei vehettek részt gazdasági nevelési projektekben, ahol olyan ismereteket szerezhettek, melyek megkönnyítik és átláthatóbbá teszik a mindennapi életük gazdasági aspektusait, tudta meg a Privátbankár.hu. A tananyagban feldolgozott ismeretmodulok közé tartozik többek között a háztartás anyagi egyensúlyának megőrzése, az alapvető munkaerőpiaci és vállalkozói ismeretek, a gazdaságpolitikai programok értelmezése, az információbiztonság és a befektetések kezelése is.

A Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatójával, Merényi Zsuzsannával készített interjúnkat itt olvashatod. >>>

A Provident által létrehozott program együttműködik más pénzügyi oktató programokkal is. Az MNB Pénziránytű Alapítvánnyal folytatott közös munka során a döntéshozók bevonását, tananyagfejlesztést és oktatáspolitikai együttműködéseket kezdeményeztek. A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma szakmai partnerként több alkalommal egyeztetett és működött együtt a Családi Kasszasikerek Programmal.

Tényleg nem tudnak semmit?

A Programot megelőzte egy kutatás a 14 és 17 év közötti fiatalok körében, melyből kiderült, hogy a válaszadók több mint háromnegyede tájékozatlan volt a pénzügyi alapfogalmakkal kapcsolatban, nem tudta jól behatárolni a költéseit, illetve nem megfelelően gazdálkodik a megtakarításaival. A kutatást két másik felmérés is követte annak érdekében, hogy láthatóvá váljanak a trendek, illetve a döntéshozók figyelme is még jobban ráirányuljon erre a területre. Ezek szélesebb körben, összesen több mint 5 ezer fiatal bevonásával készültek. Az újabb, 2015-ös kutatási eredmények némi javulásra utalnak az anyagi tudatosságra való törekvésben, bár összességében még mindig nagyon le vagyunk maradva a fejtett országok diákjaihoz viszonyítva.

Mi változott 2008 óta?

A Családi Kasszasikerek első kiadása 2008-ban, a Corvinus Egyetemmel közösen készült, a tananyag azóta átalakult, igazodva az új törvényekhez és rendeletekhez is. Emellett fontos, hogy az új tananyag elsősorban diákoknak, fiataloknak szól, ezért a könnyebb befogadhatóság érdekében az elmúlt években megváltoztatták hangvételét és a nyelvezetét. Nagyobb hangsúlyt kapott a játékos formában feldogozott ismeretanyag, a szerepjáték, és a háztartási pénzügyeken kívüli gazdasági ismeretek, például a munkaerő-piaci és vállalkozói ismeretek.

A tananyag hatékonyságát és szükségességét is mutatja, hogy a Családi Kasszasikerek Program és szakmai partnerei az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet felkérésére részt vettek az új Nemzeti Alaptanterv gazdasági moduljainak kidolgozásában, melynek eredményeként az alaptantervbe bekerült egy 4 évfolyamos, heti 1 órás „Gazdasági és Pénzügyi Alapismeretek” tantárgy.

A Családi Kasszasikerek képzéseken a feladatokat egy előre felkészült mentor (pedagógus, szociális szakember, művelődésszervező, szülő vagy akár idősebb testvér) segítségével a gyerekek és a szülők közösen oldják meg. A szerepjáték keretei révén könnyebben és életszerűbb módon dolgozhatják fel az ismeretanyagot. A feladatokat korántsem könnyű megoldani, játék közben azonban a tanulás is élvezetesebb.

Mit tehet a szülő?

Az előző évek tananyagai online is elérhetőek a program weboldalának „Ismeretek” és „Eszközök” menüpontja alatt annak érdekében, hogy bármikor hozzá lehessen férni nem csak az új munkafüzethez, hanem olyan kiegészítőkhöz is, mint a háztartási költségvetési napló nyomtatható illetve elektronikus formában, vagy egy könnyen kezelhető teljes hiteldíj-mutató kalkulátor.

A Program sikerei biztatóak: a szakmai visszajelzések nagyon pozitívak, több gazdálkodással kapcsolatos konferencián szerepelt a Családi Kasszasikerek, és a különböző városokban használt tananyagok is önálló életre keltek, a szakemberek és a családok is a mai napig kézről-kézre adják az ismeretterjesztő füzeteket. A munkafüzet a program Facebook oldalán is elérhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Nagyon sok hitelt kellett felvenniük a magyar családoknak, a bankok is megmozdultak
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:38
Történelmi magasságokban járt januárban a személyi kölcsönökben felvett összeg, lassan azért ezen a piacon is csökkennek a kamatok, de nem minden pénzintézetnél.
Személyes pénzügyek A vagyonunk biztos a családtagjainkhoz kerül, ha történik velünk valami? A Klasszis Klubban kiderül
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 08:11
Bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítvány, netán private banking? Szerencsére ma már szélesebb palettáról választhatnak azok, akik azt szeretnék, hogy haláluk esetén se vesszen el a vagyonuk, ahhoz mindenekelőtt a családtagjaik maradéktalanul hozzájussanak. Lapcsoportunk ma 17 órakor kezdődő Klasszis Klub Live! rendezvényének második panelbeszélgetésén e témát járjuk körbe meghívott szakértőinkkel. Regisztráljon és jöjjön! 
Személyes pénzügyek Adókedvezményt kellene adni azoknak a cégeknek, amelyek támogatják munkavállalóik hosszútávú megtakarításait
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 13:54
A modern társadalmakban a magyar gyakorlattal ellentétben a nyugdíjrendszer legalább három lábon áll. A felelősséget ennek az ellátásnak a működtetéséért az állam, a munkaadó és a munkavállaló együtt vállalja. Ide kellene eljutni. Jelenleg itthon a munkáltatói nyugdíjpillér teljesen hiányzik. A Nyugdíjszerviz legutóbbi adásában Dr. Farkas András a Nyugdíjguru News szerkesztője, alapítója, Karácsony Mihály, a nyugdíjas parlament elnöke és Dr. Horváth Zsófia az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár üzletfejlesztési vezetője elemezte a magyar nyugdíjrendszer sajátosságait.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! - 2024 tavasz, 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Veszprém, Tolna, Vas, Fejér és Pest vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Akár 7 milliót is bukhatunk egy rosszul kiválasztott hitelen
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 10:09
Mutatjuk, mennyit kell most fizetni havonta egy lakáshitelért, hatalmas különbségek vannak. És nem mindenkinek ugyanaz a bank adhatja a legjobb ajánlatot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavasz - 1. forduló
Privátbankár.hu | 2024. március 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2024 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Mennyit ér egy Kossuth-fotó?
Kenessei András | 2024. március 9. 18:26
Ezt a kérdést igazán nem könnyű megválaszolni, hiszen nagyon sok, előzetes feltétele van. Csak néhány, kisegítő kérdést tegyünk fel hozzá! Milyen fotó? Mikor készült? Ki fotózta? Milyen állapotban van (mármint a kép)? Hol és hogyan lehet hozzáférni? És így tovább. Úgyhogy mindenekelőtt adjuk meg a választ könnyítő információt: ez a fotó árverési anyag, az antikvarium.hu 21. online árverésén volt hozzáférhető 222 további tétel társaságában. E tételek kivétel nélkül dedikált könyvek, kéziratok és fényképek voltak, és kivétel nélkül elkeltek.
Személyes pénzügyek Rövid távon megelőzték a bankbetétek az állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. március 8. 10:14
Az állampapírok korábban legyőzhetetelen befektetési formának tűntek. Azonban a csökkenő infláció alaposan átrendezte a viszonyokat.
Személyes pénzügyek Jobban keresik a magasabb összegű lakástakarékokat
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 17:16
Az ügyfelek több mint 61 százaléka a lehető legmagasabb összegben, vagyis havi 50 ezer forintos konstrukcióval indít lakástakarékot az Online Navigátor Kft. adatai szerint, akik az általuk közvetített Erste lakástakarék szerződések megoszlását mutatja be.
Személyes pénzügyek Sérül az Alaptörvényben biztosított szociális biztonsághoz való jog
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:02
A csökkenő népességszám és a társadalom idősödése miatt egyre nagyobb terhet jelent az aktív korú lakosságnak az időskori ellátórendszer fenntartása. Míg 1980-ban 20,9 százalék, addig 2022-ben már 31,7 százalék volt az időskorú népesség aktív korú népességhez viszonyított aránya. Folytatódik laptársunk, szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Piac&Profit, valamint az Oltalom Rádió közös műsora, a Nyugdíjszerviz Dr. Farkas Andrással és Karácsony Mihállyal. Magyarország első szolgáltató podcastja, ahol minden érintett választ kaphat kérdéseire. Egy műsor, amelynek témái előbb-utóbb minden családban előkerülnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG