Hirdetés
Hirdetés

Tombol a háború – talán csak Lőrinc és Viktor vethet véget neki

Gáspár András, Valkai Nikoletta, 2017. augusztus 07., 15:01

Júliusban rekordot döntöttek az árak: sosem került még annyiba a nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, mint egy hónappal ezelőtt. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a következő hónapban jött egy kisebb korrekció: a Privátbankár.hu legfrissebb Árkosár-felmérésének eredménye szerint ugyanis a háromból két hipermarketben is csökkentek az árak augusztusban. Tavaly augusztushoz képest viszont ezúttal is többet kellett fizetnünk a kasszánál. A dinnyeháború nagy erőkkel zajlik, talán csak Lőrinc és Viktor vethet véget neki.

Ahogy 10 és fél éve minden hónapban, ezúttal is nyakunkba vettük három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, és megvizsgáltuk, hogyan változott az ára 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunknak. A júliusi csúcsdöntéshez képest az átlagár lejjebb került. Az Auchan, a Tesco és az Interspar átlagosan 138 forinttal adta olcsóbban a nagybevásárlást, mint egy hónapja - ez 0,7 százalékos csökkenést jelent.

Persze nem egyformán alakították az árakat a láncok: alaposan fel is borult a sorrend, miután a Tesco az előző havi komolyabb áremelés után ezúttal a legnagyobbat engedte az árakból. Közel 6 százalékkal olcsóbban letudtuk a bevásárlást, míg az Auchan csak bő 1 százalékot faragott az árakból az előző hónaphoz képest. Az Intersparban 5 százalékot meghaladó havi áremelést mértünk: így az előző havi harmadik helyezett Tesco ezúttal az élre ugrott, megelőzve az Auchant és az egyedüliként 19 ezer forint fölé dráguló Interspart.

Hirdetés

Tavalyhoz képest viszont egyáltalán nem beszélhetünk árcsökkenésről: mindhárom áruházban drágábban tudtuk telerakni a kosarat, mint egy éve. Ez beleillik a KSH által rendre jelentett inflációs adatsorba, aminek legfrissebb adata egyébként éppen holnap jelenik meg. A legkisebb áremeléssel a Tesco érte be tavalyhoz képest, az Auchan és az Interspar egyaránt 2 százalék fölötti mértékben emelte árait. Az átlagos drágulás egy év alatt 1,7 százalékos lett, az átlagos kosárérték 18 877 forint lett a három áruházban.

Az éves árváltozás mértéke - azaz a Privátbankár Árkosár árindexe.
Az éves árváltozás mértéke - azaz a Privátbankár Árkosár árindexe.

A sorrend átrendeződése egyben csökkentette a különbségeket is, a legdrágább és a legolcsóbb kosár között 885 forint, mindössze 4,5 százalék a különbség augusztusban. A legjobban persze akkor járnánk, ha mindent ott vennénk meg, ahol a legolcsóbban adják - ehhez persze tripla utazgatás vagy tripla létszámú bevásárlócsapat kéne és komoly logisztika; mindenesetre így akár 17 142 forintból is megkaphatnánk ugyanazt a termékkört.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Augusztusban az előző hónaphoz képest komolyabb, 30 százalékos árcsökkenést mértünk a banánnál. 10 százalékot meghaladó árcsökkenést tapasztalhattunk az almánál, a tojásnál, a száraztésztánál és a csirkemellnél is.

25 százalékkal drágább lett viszont az UHT-tej, de jelentősebb áremelkedést mértünk az előző hónaphoz képest a májasnál, a tejfölnél, a rizsnél és egyes "tömény" szeszesitaloknál is.

Ami érdekesebb, hogy mi változott nagyot tavaly óta: a banán és az áfacsökkentett csirkemell esetében 20 százalék körüli, a tésztánál és a pezsgőnél 10 százalék körüli árcsökkenést mértünk.

Egy év alatt 20 százalék körüli mértékben drágult a tejföl, a sajt, a májas, a tea és a kenyér is. 10 százaléknál többet drágult emellett tavalyhoz képest a gyümölcsjoghurt, a rudi, egyes felvágottak és a chips.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal két dolog érdekelt minket nagyon: hogy áll a dinnyeháború és mennyiből lehet összehozni egy jó lecsót.

Csak Lőrinc (és Viktor) vet véget az árháborúnak?

Nincs már egyébként olyan messze a szezon vége, a néphagyomány szerint akkor romlik majd nagyot a minőség, ha Lőrinc belepisil a dinnyékbe - a naptárban van egy Lőrinc-nap augusztus 10-én, ami már csak 3 nap múlva lesz, ez elég korai lenne szezonzárásnak. Van viszont egy másik Lőrinc-nap is: ez szeptember 5-ére esik, így viszont van még egy hónapunk. Szerintünk egyébként ez az igazi Lőrinc-nap, már csak azért is, mert ez egyben Viktor-nap is.

Dinnyefronton nem számolhatunk be békéről. Július elején a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiakadt a Tesco 99 forintos akcióján, amit "a magyar termelőket megalázó és etikátlan" akciónak neveztek. Szerintük ugyanis ellehetetleníti a gazdálkodókat, ha kilónként 100 forintnál olcsóbban adják a dinnyét. Félve közöljük, hogy a helyzet ennél még rosszabb: ottjártunkkor a magyar dinnye kilóját 80 forintért árulták a Tescóban, az Auchanban pedig 89-ért. Az Interspar 119 forintért kínálta a dinnye kilóját.

A lecsószezon is tart még, a szerencsésebbek bográcsban készíthetik el a hagyományos magyar ételt. Ehhez paradicsomot a legolcsóbban a Tesco kínált kilónként 329 forintért, míg az Interspar és az Auchan 349-ért adta. Lecsópaprikát 329-ért kínáltak az Auchanban (II. osztályút), 341-ért a Tescóban és 399-ért az Intersparban. Érdekesség, hogy a hagyományosan drágább tv-paprika a Tescóban most jóval olcsóbb volt - 279 forintos kilónkénti ára mindent vert.

Lecsókolbászt is a Tescóban találtunk legolcsóbban, a 741 forintos termék baromfihús felhasználásával készült. Az Auchan sajátmárkása 769 forint volt kilónként, a Sparé pedig 890 forint.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Budapesti munkások, katonák és tanulók – kik voltak az 1956-os forradalom áldozatai?

Budapesti munkások, katonák és tanulók – kik voltak az 1956-os forradalom áldozatai?

Az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatainak emlékét az a dokumentum is őrzi, amely a Központi Statisztikai Hivatalban már 1957-ben elkészült, a rendszerváltásig azonban titkosítva volt. Az 1956-os események áldozatairól készített összeállítás ma már szabadon hozzáférhető.

Hirdetés
Hirdetés

További cikkek

Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Utánajártunk

Privátbankár Árkosár

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Powered by Saxo Bank

Heti várható események, adatok

  • október 16
    Fogyasztói árindex (év/év) - szeptember
    Netflix - 2017 Q3
    október 17
    KSH: Építőipar - augusztus
    MNB: Havi fizetési mérleg -- augusztus
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    ZEW index - október
    ZEW index - október
    Fogyasztói árindex (végleges) - szeptember
    Morgan Stanley - 2017 Q3
    Goldman Sachs - 2017 Q3
    IBM - 2017 Q3
    október 18
    Munkanélküli segélykérelmek számának változása - szeptember
    ILO munkanélküliségi ráta - augusztus
    Fed Bézs Könyv
    eBay - 2017 Q3
    American Express - 2017 Q3
    október 19
    KSH: Keresetek - január–augusztus
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. szeptember végi helyzetéről
    GDP (év/év) - 2017 Q3
    GDP (negyedév/negyedév) - 2017 Q3
    SAP - 2017 Q3
    Philadelphiai Fed index - október
    Friss és tartós munkanélküli-segélykérelmek alakulása
    PayPal - 2017 Q3
    Philip Morris International - 2017 Q3
    Verizon Communications - 2017 Q3
    október 20
    Daimler - 2017 Q3
    General Electric - 2017 Q3

Szavazás

Ön szerint létezik globális felmelegedés?