3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bírságot kapott a jogsértő módon díjat emelő szolgáltató.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mintegy 300 ezer forintos bírsággal sújtotta a Kapulan Távközlési Kft.-t – derült ki az NMHH közleményéből.  A bírság oka, hogy az internetes áfa-csökkentés kapcsán nem változtatta meg a számlák végösszegét, valamint figyelmen kívül hagyta az elektronikus hírközlésre vonatkozó szerződésmódosítási szabályokat.

Az internet-hozzáférési szolgáltatást terhelő áfa mértéke idén 18 százalékra csökkent a korábbi 27 százalékról. A hivatal egy bejelentés alapján folytatott felügyeleti eljárást, amelyben megállapította:  Bár a Kapulan Távközlési Kft. idén januárban csökkentette a kiszámlázott áfa mértékét, ezzel egy időben megemelte szolgáltatás nettó havi díját. Az előfizetőknek kiállított számlákban így január 1-jétől pontosan ugyanaz a bruttó összeg szerepelt, mint 2016 decemberében.

Kérdés nélkül módosították az árakat

A szolgáltató közleményében azt állítja, nem történt szerződésmódosítás az egyidejű áfa-csökkentés és a nettó havi díjak megemelése miatt, mivel a bruttó havidíjak változatlanok maradtak. Ezzel szemben az NMHH megállapította: a szolgáltató módosította az előfizetői szerződéseket, mivel a szolgáltatás feltételeit – vagyis a jogviszony tartalmát – egyoldalúan változtatta meg azzal, hogy az internet szolgáltatás nettó havidíját és annak áfa mértékét módosította.

A hatóság szerint a szolgáltató nettó havidíj emelése abban az esetben is szerződésmódosítás, ha a változatlan bruttó díjak mellett az előfizetői szerződések nem módosultak. A szolgáltató ezzel ugyanis a szerződés lényeges feltételét – vagyis az árakat – módosította egyoldalúan.  A jogszabály szerint a szolgáltatónak teljesítenie kellett volna az elektronikus hírközlésre vonatkozó jogszabályokban előírt azon kötelezettségeit, amelyek a szerződések módosításáról szólnak – különösen az előfizetők értesítése és az előfizetőknek biztosított jogok tekintetében.

A szerződésmódosításról szóló jogszabálysértés miatt az NMHH határozatában a Kapulan Távközlési Kft.-re 300 ezer forintos bírságot rótt ki, valamint kötelezte, hogy a jövőben az előfizetői szerződéseit a jogszabályoknak megfelelően módosítsa. A határozat még nem jogerős.

Üzent a kormány: jaj annak, aki elkummantja a netes áfacsökkentést

Mára egyértelművé vált, hogy egyes internetszolgáltatók inkább a saját bevételeiket növelnék ahelyett, hogy az áfacsökkentés értelmében az ügyfelek számláin faragnának. A kormány most viszont jelezte: nem érdeklik a szerződési feltételek és a hatályos jogszabályok, elfogadhatatlan, hogy valaki a rezsidémon szolgája marad. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Telekom-ügyfél? Fontos bejelentést tett a szolgáltatója
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 11:18
Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. 
Vállalat Profitboom, forgalomcsökkenéssel: erre volt képes az Ericsson
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 12:55
Az Ericsson AB svéd távközlési berendezésgyártó negyedéves nyeresége növekedéséről, ugyanakkor bevételének csökkenéséről jelentett kedden.
Vállalat A Tesla-vezér minden tizedik dolgozót kirúgja
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 15:12
Egy vállalati belső levél is kiszivárgott, amelyben Musk lényegében elbúcsúzott az érintettektől.
Vállalat Jókora gyomrost kapott az Apple
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 11:32
Legnagyobb riválisa vitte be az ütést.
Vállalat Emelt osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:34
Egy rekord év után.
Vállalat Horvát céggel kötött üzletet a Mol
Privátbankár.hu | 2024. április 12. 17:12
A Janaf kőolajvezeték-üzemeltető 2,2 millió tonna kőolajat szállít 2024 végéig.
Vállalat Nagyon jól megy a Duna House-nak idén eddig
Privátbankár.hu | 2024. április 9. 09:04
Közel 4 milliárd forintot zsebeltek be csak jutalékokból, de minden szegmens jól teljesített az első negyedévben.
Vállalat Az Appeninn elkezdett kaszálni ingatlanjain
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:51
Tavaly 142 százalékkal 19,5 millió euróra növelte ingatlan-bérbeadási bevételeit az Appeninn-csoport, adózott eredménye 22,8 millió euróra emelkedett.
Vállalat Az Autowallis megújítja vezetését - kik a jelöltek?
Privátbankár.hu | 2024. április 5. 11:10
Az AutoWallis új igzagatósági és felügyelő bizottsági tagokat választ április 26-ai rendes közgyűlésén, és nem tervez osztalékot fizetni.
Vállalat Óvatos a Vertikal Group, nem költi el a profitot
Privátbankár.hu | 2024. április 3. 16:51
A Vertikal Group Nyrt. a tavalyi 765 millió forint adózott eredményét az eredménytartalékba helyezné a további növekedés finanszírozására az igazgatóság - közölte a környezetgazdálkodással foglalkozó társaság szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG